Az idei utolsó Fehér Nyúl/Édes Érzés kooprudukcióban rendezett sörszemiáriumán a főszerepet a Barley Wine kapta. Ennél ünnepibb sörtípusra nem is kerülhetett volna sor karácsony előtt.
A téli ünnepek nagyrészt úgyis arról szólnak, hogy mindent megiszunk és megeszünk. Az emberek szabin vannak, általában a rokonoknál vagy barátoknál történő kajálást csak annyi időre függesztjük fel, amíg átérünk az egyik helyről a másikra. Eljött hát az idő pár új étel-sör párt kitalálni!
Amikor tavasszal megnéztük a Fehér Nyúl Sörfőzdét, még nem volt meg a taproom, és a hely, ahol sörvacsorákat, kóstolókat tervezték a tulajdonosok. Azóta az is elkészült, és az első nyilvános esemény a Beerganika sörvacsorája volt. Ki nem hagytuk volna. Nyugi, volt répa a nyúl mellé.
Fehér Nyúl Brewery és az Édes Érzés közös sörszeminárium sorozatának utolsó előtti állomása a russian imperial stoutok világába kalauzolta nagyérdeműt. Maradva a sötét oldalon ismételten sikerült szerencsésen elvesznünk a kávés, kakaóporos ízekben, tovább mélyítve tudásunkat a sörök krémesebb szegmensében. László Gergely volt vezetőnk ismét.
A tavalyi nagy sikerű listánk után idén is összeállítottuk azokat az ajándékötleteket, amelyek közül bármelyiket is válaszd, sörkedvelő barátaid vagy családtagjaid garantáltan imádni fogják. Ha végigkattintgatod a listát, könnyen lehet, hogy a végén magadnak is választasz valamit majd!
A gyümölcsös sörökről a nyári melegben kortyolt kommersz radlerek jutnak eszedbe? Az Édes Érzés és a Fehér Nyúl Sörfőzde sörszemináriuma megmutatta ennek a sörtípusnak a gourmet oldalát is.
Különleges barna sörrel lepte meg a műfaj és a téli ünnepek illatának és ízeinek rajongóit a Stari Sörfőzde. A narancshéjjal, fahéjjal, gyömbérrel és szegfűszeggel készülő Advent csak néhány helyen érhető el az országban, le ne maradj róla!
Ahogy fogynak az alkalmak, egyre nő a tét: egyik legizgalmasabb előadásához érkezett november legvégén a Fehér Nyúl Brewery és az Édes Érzés közös sörszeminárium sorozata, amely ezúttal a stoutokról szólt.
De most tényleg, van jobb választás egy hűvös, illatos, habos sör mellé, mint egy tökéletesen készített rántott szelet?! Komolyan! Íme 12 hely, ahol igazán kiválóan csinálják!