Aki nem Magyarországon, hanem az Üveghegyen is túl élt az elmúlt tíz évben, és az egyetlen ital, amit fogyasztott a vörösboros kóla volt, az is tudja már, mi az az IPA. A sörtípus, amely a sörforradalom ikonjává vált, és ma van a világnapja!

Szinte mindent megnyert, amit lehetett idén a Central European Beer Awards versenyen az Elixbeer, pedig, mint megtudtuk, a Gyulaváriban működő új üzem első főzeteként került a versenybe a pIPA. Csicsely Attilát, a cég értékesítési vezetőjét faggattuk.

Az első minimalista kisüzemi sörmárkaként definiálja magát a székesfehérvári Hübris Sörfőzde, amely az elmúlt hónapokban jelent meg a hazai piacon. Exkluzív kóstolón vettük végig a régi/új szortimentet.

Nem titok, hogy világszerte sokat tanulhat a craft sör piac abból, ami az Egyesült Államokban történik. Egy kutatás most arra mutat rá, melyek a legfontosabbak, amiket az amerikai fogyasztók keresnek a craft sörökben.
Skócia fővárosa, Edinburgh nagyszerű célpontja egy néhány napos kulturális- és gasztro csavargásnak, hiszen 2-3 nap alatt a település fontosabb látnivalói simán bejárhatók, miközben a legjobb éttermeket, gineket, whiskeyket és söröket sem kell kihagyjuk.
Este hattól a József körúti One Beerben két dolgot is ünneplünk: először lehet majd megkóstolni a HopTop Brewery nagyszerű Tropical Swinger Club IPA-jának nyári változatát, magazinunk pedig szülinapi murit tart!

Az rendben van, hogy egy pohár kellemesen illatos sör mellé jól esik egy adag frissen gőzölgő pattogatott kukorica. Itt az ideje azonban tovább lépni! Miért ne lehetne a popcorn sörrel ízesített?

Január 22-én végre kiderül, mely sörök nyerik el idén az Ország Söre címet. A szervezők két kategóriában díjazzák a söröket. A legjobb IPA-k és a legjobb „speciality” sörök mellé pedig egy különleges sörvacsorán, izgalmas ételek kerülnek.

A Kellogg’s PR csapata nagy vállveregetést kap majd a vezetőségtől, hiszen sikerült világmegváltó innovációként beállítani egy jópofa jótékonysági akciót.

Immár harmadszor rendezik meg az Ország Söre nevű, – idén először szakmai kóstolóval egybekötött – közönségszavazást, amelyen IPA és „speciality” kategóriában keresik a legnépszerűbb hazai kisüzemi főzeteket.