Több mint 20 éve főzi Írországban dry stoutját az O’Hara’s Brewing, amely a szigetország első számú craft sörfőzdéje. Magyarországon már három termékkel vannak jelen, amelyek közül szemmel láthatóan a stout a főszereplő, azt is megnéztük, miért!
Egészen más területeken dolgoztak korábban, de közös bennük, hogy már az első Főzdefeszten rácsodálkoztak arra, milyen változatos tud lenni a sör. A SIMA Brewing a járvány miatti lezárások sűrűjében indult, ennek ellenére gyorsan megismerhette őket a közönség.
Fogyatkozó glutén, ötféle komlóval bolondított tripla IPA, téliesített nyári közönségkedvenc, és ha ez még mindig nem lenne elég, a negyedik oltással is triggerelnek. Élesedik 2022, a február már egészen penge!
Tény, hogy nem sör, illetve alkohol is csak elvétve van benne, viszont erjesztett italként, technikailag közeli rokon a kombucha, amely egyrészt meghökkentően finom, másrészt pedig olyan változatos, hogy egy egészen új dimenzióba enged betekintést.
Európa és a világ különböző országaiban olykor teljesen eltérő a jattolás protokollja. Illik-e adni? Vagy nem is illik? Ha illik, kell-e? És ha igen, mennyit? Itt a nagy, európai borravaló eligazító!
Nem, nem a sátán főzött először kukoricával sört, de még csak nem is a profitorientált, multikézben lévő sörfőzdék. Miért olyan rettenetes a kukorica reputációja, ha sörfőzésről van szó? Vajon nem minden lötty, ami kukoricás? Ennek jártunk utána.
Korábban csak a borok esetében volt róla szó, aztán már a kávék, sőt a komlók kapcsán is egyre többet beszélünk a terroirról. Most a ginek vannak soron: korábban szokatlan összetevőkkel, világszerte a saját képükre formálják ezt az italt is a lepárlómesterek.
Hamarosan több kiskereskedelmi láncban is beszerezhető lesz a Cecei Sörüzem három, debütáló söre. Ennek örömére látogattuk meg a vadonatúj sörfőzdét, ami a magyar kisüzem nagy részéhez képest valóságos óriásnak tűnik.
150 féle sörből korlátlan kóstolás, tuti whiskyk, pálinkák, borok és sörvacsora is vár február 18-19-én, az Indoor Sörfesztiválon az InterContinentalban. Játssz velünk, és nyerd meg a jegyed!
Ééés elindult a 2022-is, ami páros évszám ugyan, de páratlan söröket várunk tőle! Az meg külön tuti, hogy ha megnézzük, mit hozott a január, nem kell aggódjunk a folytatás miatt sem! Tirpla IPA, és egy nagy adag gose. Jöhet, kérem!?