fbpx
A One Beer extrém sörversenyének győztesei, Somogyvári Péter és Sós Gergely a sárgadinnyével, uborkával és kaporral készült (Dinnyére) SØRT kortyolgatva meséltek arról, hogyan kezdődött náluk a házisörfőző őrület, és arról, hogy a SØRT-ben egy debütáló gerillafőzdét is üdvözölhetünk.

A Pivo, vagy inkább πίβο Microbrewery egyike Ciprus maroknyi craft sörfőzdéjének. A 2015-ben indított vállalkozás a kettéosztott főváros, Nicosia közepén, a mai napig katonák által felügyelt határvonaltól néhány lépésre működött. A belvárosi főzdekocsma ugyan a járvány miatt bezárt, de a sörfőzde megmenekült, tulajdonosai pedig bizakodóbbak mint valaha! Videó.

Jitka Ilčíková 2011-ben kezdett el spontánerjedésű söröket készíteni Csehországban, a Morva borvidék központjában. A sörszeretők és a borászok is furcsán néztek rá, de úgy tűnik, az idő őt igazolja. Interjú.

A vendéglátásban is egyre inkább meg tud jelenni termékeivel a Pannonhalmi Főapátság Sörfőzde, amely annak ellenére, hogy a járvány idején kezdte meg a termelést, kedvező mutatókkal büszkélkedhet. A Nyitott Főzdék Napján látogattuk meg őket.

Forgalmazóra vár Magyarországon a Beer van Brugge nevű, belga mikrosörfőzde három, igazán különleges tétele. A söröket a Belga Nagykövetségen mutatták be, ahol nekünk is volt szerencsénk hozzájuk, lett is kedvencünk a sorban!

A Balatonról, a Tisza-tó mellől, Székesfehérvárról és két budapesti helyszínről ajánlunk programokat október 2-ára, a Nyitott Főzdék Napjára. Pingpong vagy röplabda? Pogácsa vagy tarhonya? Ezek most a nagy kérdések!

Mérséklődő polgárpukkasztás mellett fokozódik a helyi termékek felé fordulás és egyszerűsödik a craft sörpiac a World Atlas of Beer szerzője szerint. Kevesebb lesz a sour és a hazy, illetve Tim Webb kikelt a hülye sörnevek ellen is.

Ózdon vadiúj sört, egy őszi málnás barnát mutatnak be szombaton, a Nyéki Sörnél leginkább a pilseni típusú Nyéki Világosra koncentrálnak, a Viharsarok Sörfőzde már megint nagyon erős lesz gasztróban (is), Hajdúböszörményben pedig jön a kiapadhatatlan korsó!

Hétvégén hangulatos családi nappal és egyben oltári nyitóbulival ünnepelte magát a Monyo Brewing, hiszen immár hivatalosan is megnyílt vadonatúj sörfőzdéjük a Monyo Land mellett, a Gyömrői úton. Ennek apropóján Németh Antival beszélgettünk a múltról, és persze a jövőről is.

A HopTop Brewery és a Horizont Brewing összefogott, és együtt várnak október 2-án a Főzdeparkban. A Pannonhalmi Főapátság Sörfőzdében új sört mutatnak be, Törökszentmiklóson pedig maratoni főzdetúrák lesznek.

Jövő szombaton, azaz október 2-án újra itt a Nyitott Főzdék Napja! Ha Budapesten, Kecskeméten, Fóton vagy Békésszentandráson tervezed főzdelátogatással és sörkóstolással tölteni, ez a cikk neked szól!

Szerencsére nem csitul a hordóérlelt sörök divatja, és Magyarországon is egyre többféle sörtípus, különféle hordókban iskolázott változatát is kóstolhatjuk, a hazai sörfőzdék jóvoltából. De hogyan befolyásolják a különféle hordók, egyazon sör ízvilágát?