Van jó alkoholmentes sör a boltokban? – teszt

Írta: BeerPorn.hu

2021-05-30 | 06:38 Magazin

Nagyon ráfeküdt minden nagy gyártó az alkoholmentes sörre. Ha lehet hinni az előrejelzéseknek, ez lesz a következő évek egyik slágerterméke. De vajon hol tartanak a gyártók ebben a műfajban? Itt a nagy alkoholmentes sörteszt!

Május végén vakteszten kutattuk, melyik lehet a legjobb nagyüzemi, széles körben elérhető alkoholmentes sör a hazai piacon. Az egységes felhozatal kedvéért csak a világos, láger típusú termékek vettek részt a kóstolón, olyanok, amelyeket a legnagyobb magyar kiskereskedelmi egységekben lehet megvenni.

A tesztelés vakon zajlott, vagyis nem tudtuk, pontosan milyen főzetek, pláne, hogy milyen sorrendben kerülnek a poharakba. Kilenc sört kóstoltunk, csak a három legjobbat nevezzük meg.

Fellendülőben a kategória

Magyarországon a Sörszövetség adatai szerint még a járvány sújtotta 2021 első 3 hónapjában is 6 százalékkal tudott nőni az ízesített és az ízesítetlen alkoholmentes sörök piaca.

Az Asahi globálisan a jelenlegi 5,1 százalékról 20 százalékra szeretné feltornászni az alkoholmentes sörök részesedését a saját portfólióján belül.

A Carlsbergnél arra számítanak, hogy az alkoholmentes eladások ötször gyorsabban növeksznek majd, mint a normál söréi, de erősít a 00 témában a Heineken is. Szóval egyre inkább forrósodik a kérdés: vajon tudnak igazán jók lenni az alkoholmentes sörök?

A vakteszten részt vevő termékek:

  • Rastinger 0,0%: Tényleg nulla százalék alkoholtartalmú ital, a Tesco terméke, a vonalkód alapján valahol Angliában(!) készül. Összetevők: víz, árpamaláta, komló, aroma.
  • Soproni Szűz: Szintén valós nulla százalékos sör a Heineken Hungária Sopronban főzi. Összetevők: víz, árpamaláta, természetes aroma, komlókivonat.
  • Karlskrone Alkoholfrei: Az Aldi sörében kevesebb mint 0,5 százalék alkohol van és Ausztriában készül, büszkén hirdetve, hogy az EU-ból származó malátával és komlóval. Összetevők: víz, árpamaláta, komló, komlókivonat.
  • Stella Artios Non Alcohol: A Borsodi Sörgyárban főzik, Bőcsön az InBev Belgium licence alapján. 0,5 százalék alatti az alkoholtartalma, összetevői: víz, árpamaláta, kukoricadara, komló, citromsav.
  • Pécsi Sörfőzde Szalon Alkoholmentes: Ugyancsak hazai termék, kevesebb mint 0,5 százalék alkohollal, Monde Selection aranyéremmel, vízből, árpamalátából, komlóból, csipetnyi aszkorbinsavval (antioxidáns).
  • Heineken 0.0: A Brau Union Ausztria készíti Linzben, és tényleg szemernyi szesz sincsen benne. Összetevők: víz, árpamaláta, természetes aroma, komlókivonat.
  • Argus Free: A Lidl terméke, amely Németországban készül, víz, árpamaláta, rizs, komló és komlókivonat felhasználásával, kevesebb mint 0,5 százalék alkohollal.
  • Dreher 24: Egyenesen Kőbányáról, 0,5 százalék alatti alkohollal, összetevők: víz, árpamaláta, komló, komlókivonat.
  • Adelskronen Alkoholfrei: a német Oettinger Brauerei GmbH gyártja Oettingenben a Penny Market számára. Nem tartalmaz semennyi alkoholt. Összetevők: víz, árpamaláta, komló, komlókivonat.

Nos, nem volt olyan vidám ez a teszt. Csakúgy, mint a sima alkoholos lágereknél, a nagyon alsópolcos termékektől nem igazán várhattunk sokat, és valóban szinte egytől-egyig elvéreztek a különböző sajátmárkás termékek, illetve sajnos a Stella Artoist kell még kiemelnünk, mint negatív példát, hiszen majdnem mindegyik noname termék lekörözte.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés

Érdekes volt megfigyelni, milyen próbálkozások zajlanak a jól ismert „alkoholmentes sörös üresség” elfedésére. A sörökben az alkoholtartalom ugyanis korántsem csak a jól ismert hatásokról szól, hanem bizony jócskán meghatározza a sör (és minden más ital) kortyérzetét, textúráját, illetve súlyát. Néhány gyártó (a Heineken, illetve a Rastinger készítője) valamiféle aromával igyekszik dolgozni. Ez látszik is az összetételükön: csak a Soproni Szűz, a Rastinger és a Heineken 0.0 dobozán olvashatjuk, hogy aromát használtak hozzá. Nos ez minden esetben messziről kiérződik, tuttifruttis, bodzás, gömbrágós, nyomokban traubis jegyeket mutatva. Ha nagyon akarja az ember, halványan odaképzelhető ezek hatására egy bajor búzás vonulat, de ez kifinomultnak, vagy különösebben kellemesnek nem mondható. Azt viszont mindenképp el kell mondani, hogy valóban egyértelműen megkülönbözteti ezeket a termékeket a többitől.

No, de jöjjön a három dobogós helyezett!

3. Dreher 24

Édes és savanykás lágerillat, kissé gabonás, tipikus alkoholmentes sörös élmény, viszont kissé más mint a többi, vélhetően bátrabb komlóhasználat miatt, amely ad egy kesernyés, illetve zöldséges karaktert neki.

2. Argus Free

A Lidl sörének meglepően korrekt habja van, ami ugyan gyorsan múlik, de az elején egy aranyszínű láger látszatrát képes összehozni a termék. Édeskés, összetettnek semmiképp nem mondható malátaillata hamar beárazza, mire számíthatunk. És semmivel nem hoz többet annál, mint amit vártunk tőle.

1. Karlskrone Alkoholfrei

Nocsak, az EU-ból származó maláta és komló mi mindenre képes! :) Félreértés ne essék, nem valami kimagasló produktumról van itt szó, csupán annyiról, hogy ez a termék tudta a legtovább eladni magát annak, aminek voltaképpen mindegyik látszani szeretne: egyszerű, olcsó eurolágernek. A Karlskrone egyszerű, édeskés illata mellé még halvány komlókeserű is jár, így pedig a maga jellegtelenségében korrekt.