A tavaszi kijárási korlátozások idején Tóth Balázs letette a vadászkürtöt, és elkezdett komolyabban foglalkozni a sörfőzéssel. Így jött éltre a Tacet Brewery, amelynek az első söre a Rheingold, vagyis a Rajna kincse.
A Belgaco Kft. nyolc éven át szervezte Budapesten a Belga Sörfesztivált, de emellett üzemeltet belga éttermet, van egy jókora belga sörös webshopja is. A cég motorja pedig Tamáska János, aki mindent tud, amit itthon a belga sörkultúráról tudni érdemes. Interjú.
Egy ideális világban a Balaton mellett (szinte) csak balatoni söröket innánk, ám erre jelenleg viszonylag kevés lehetőség van a tó környékén. Van viszont egy hely, ahol úgy forog minden a sör körül, hogy közben arra jut a legtöbb idő, amiért valójában a Balatonra járunk: a lazulásra.
Jó néhány változás lesz az eddig megszokottakhoz képest a kedden kezdődő Belvárosi Sörfesztiválon. Nem lesznek koncertek, lesz viszont egy csomó új kiállító, illetve három olyan márka, amiket először itt lehet kóstolni, de ami a legjobb, hogy ebben az évben hat napos lesz a buli!
Nem mindennapi élményre számíthat az az összesen tíz szerencsés, aki most bejuthat a Kőbánya alatti pincelabirintusba, és ott kóstolhatja meg a Dreher és a Mad Scientist közös márkája, a Kőbánya X söreit!
A magyar néplélekbe bele van kódolva, hogy a Lajta partján túl minden más. Egyenesebben nő a fű, pirosabb a muskátli és persze a sör is jobb. Vajon ez tényleg így van? A dilemma nem hagyott minket nyugodni, így felkerekedtünk, hogy megnézzük az itthon egyik legismertebb osztrák sörmárkának, bécsi Ottakringernek a gyárát.
Sopronban egy fal bontása közben akadtak rá egy Soproni Alpesi sörösüvegbe eltett üzenetre, amely évtizedek óta pihent a falban. De mi lehet az a Soproni Alpesi, és vajon mennyibe került 1988-ban?
A miskolci és a debreceni kedvenc helyeink után összegyűjtöttük Pécs legmenőbb sörközpontú vendéglátóhelyeit. Lássuk, melyek a szerintünk legkúlabbak a baranyai megyeszékhelyen!
A július végén bemutatott Kőbánya X sörökre minden sörkedvelő felkapta a fejét. A Dreher Sörgyárak és Mad Scientist Sörfőzde közös projektjéről már korábban is írtunk, de vajon emlékeztek-e még ezek kívül más sörös kollabokra is?
Arról, hogy a Pannonhalmi Apátsági Pince szuper borokat készít, eddig is tudtunk. Most viszont a bort felcseréltük sörre, és kíváncsian vártuk az eredményt! Júliusban verték csapra előszőr a Pannonhalmi Főapátság Sörfőzdéjében a Blonde-ot, így adott volt a feladat: kóstolni kell!