fbpx

Nyitott Főzdék Napja: vadító street food, sör- és gin bemutatók

Írta: BeerPorn.hu

2020-09-26 | 06:31 Magazin

Fotó: Verywellmind.com

Október 10-én tartják meg először a Nyitott Főzdék Napját, amelyen a résztvevő magyar sörfőzdék tárt kapukkal és változatos programokkal várják a vendégeket. Kihagyhatatlan programhelyszínek jönnek!

Győrzámolytól Hajdúböszörményig, Tokajtól Magyarhertelendig, csomó sörfőzde nyílik meg október 10-én, hogy vendégül lássa a fogyasztóit, illetve megismertesse őket a sörök készítésével, alapanyagaival és persze az általuk főzött fajtákkal. Ezúttal Csepelről, Nagytarcsáról, Kecskemétről, Tiszafüredről és Békésszentandrásról ajánlunk programokat!

Rizmajer Sörfőzde

A csepeli Rizmajer, vagy csak „Rizi” már több mint két évtizede alapja minden XXI. kerületi sörözésnek. A főzde meg tudta őrizni a hagyományos sörkészítési eljárásokat, miközben egy csomó újítást is bevezetett, vendégeinek a kedvence pedig a főzde melletti, utánozhatatlan hangulatú sörház, amely már nyolc éve működik.

Október 10-én, jó idő esetén sörkóstolással egybekötött kerti parti lesz a Rizinél, ahol egy pohár sörre mindenki a házigazdák vendége lesz! Sörkorcsolyának kemencében sült pogácsa készül, illetve a Nyitott Főzdék Napja alkalmából lesz egy csomó akció is, aki pedig nem inna alkoholt, fickósört kóstplhat majd. Mindezeken kívül lesz egy sörbemutató is, hiszen először kóstolható majd a főzde Simcoe cseh lágere!

Asztalfoglalás és bejelentkezés:

  • +36 1 277 2395

 

The Beertailor

Szabó Gábornak, a The Beertailor tulajdonosának az első munkahelye egy sörfőzdében volt, még a 90-es évek végén, és már ott beleszeretett a szakmába. Régi vágya vált tehát valóra, amikor hosszas előkészületek után létrehozott egy olyan prémium kraft sörmárkát, ami megállja a helyét Magyarországon és akár külföldön is.

A Nagytarcsán található sörfőzde, indulása óta először a Nyitott Főzdék Napján fogadja az érdeklődőket. Ha kíváncsi vagy, hol és hogyan készülnek a The Beertailor sörök, rajongsz a modern sörfőzési technológiákért vagy egyszerűen csak megkóstolnád Magyarország legújabb sörfőzdéjének termékeit, irány Nagytarcsa, ahol egyebek mellett ingyenes sörfőzde látogatással, egyedi kóstolópohárral, egész nap streetfood ételekkel, csocsóval és beerponggal várnak!

Bejelentkezés és érdeklődés:

 

Kecskeméti Sörmanufaktúra

A Kecskeméti Sörmanufaktúra megalapítói, ezelőtt 15 évvel azzal a céllal kezdtek neki a sörfőzésnek, hogy felélesszék az egykori kecskeméti sörkészítés hagyományait. Jobbára tradicionális, hagyományosabb ízvilágú söröket készítenek, hogyha épp nem vágnak bele valamilyen újhullámos, limitált mennyiségű főzetbe.

A Nyitott Főzdék Napján ők is tartanak ingyenes üzemlátogatásokat, amelyek közben természetesen lesz lehetőség végigkóstolni extra friss söreiket, valamint elkészül néhány olyan főzet is, amelyeket már jól ismerhet a kecskeméti közönség, mégis ritkán kerülnek csapra. Ilyen lesz például a NEAPA és az ír stout is, de egy meglepetés sörpremierre is számíthatnak a vendégek! Eközben kolbászokat grilleznek a helyszínen, de lehet majd rendelni Sörházban készülő hamburgerekből, és pizzákból is.

Este nyolctól pedig a bajai Heavenhike zenekar lép fel, akik jóféle jazz-funk zenéket nyomnak!

Asztalfoglalás és bejelentkezés:

 

Nopara GyógySERtár

A tiszafüredi Nopara GyógySERtárt úgy találták ki, hogy bármely sörszerető társaság mindent megtaláljon egy helyben, amire csak szüksége lehet. A GyógySERtár ugyanis nem csak sörfőzde és söröző-étterem, hanem vannak apartmanjaik is.

Az üzemben felső- és alsóerjesztésű sörök egyaránt készülnek, de szuperek a pizzáik és a sültjeik is, arról nem is beszélve, hogy erre az alkalomra csülköket is sütnek majd!

A Nyitott Főzdék Napján 6 csapról folynak majd náluk a sörök, és vendégként a miskolci HOPtimista főzeteiből is kóstolhatsz majd, FELE-MÁS névre keresztelt, közös new england IPA mellett. A poroszlói Füzes Sajtműhely sörben érlelt, valamint igazán kuriózumnak számító malátával készített sajtjaival érkezik és a Lippai testvérek NOPARA Gin-je is október 10-én kerül a nagyközönség elé!

Természetesen lesznek náluk főzdetúrák is, tartályból kóstolással, a sörfőző vezetésével: délben, 14 és 16 órakor.

Asztalfoglalás és bejelentkezés, regisztráció főzdetúrára:

 

Szent András Sörfőzde

Te is mindig akartál Szent András Sörfőzdés sapkát és pulcsit? Nos, a Nyitott Főzdék Napján a békésszentandrási főzde is nyitva lesz, és árulnak majd ilyeneket is! :)

Ha nem ismernéd még a Szent András Sörfőzdét, tudnod kell, hogy az egyik legrégebben működő magyar kisüzem, amelyet 2014-ben kezdtek el teljesen felújítani. Új dizájn, új ötletek új receptek jellemzik őket, jelenleg közel 20 féle sörtípust készítenek, és ezek között van jópár szuper, szezonális különlegesség is!

Szentandráson óránként indul főzdelátogatás, és a már említett merch cuccokat is meg lehet majd venni a főzde shopjában, ahol, ha elvitelről van szó, nem csak üveges kiszereléssel várják a vendégeket, hanem lehet vásárolni 2 literes pet palackban is friss Szent András söröket!

Asztalfoglalás és bejelentkezés, regisztráció főzdetúrára: