Cikk megosztása
Az 1830-as években alapított Sint-Sixtusabdij Westvleterent kolostor szerzetesei nem sokat vártak azzal, hogy sört kezdjenek főzni: az alapítás évtizedének végén már elkészült az első néhány főzet. Volt hát idejük arra, hogy megalkossák a „világ legjobb sörét”.
Ebben a sorozatunkban az „Authentic Trappist Product” logóval ellátott söröket előállító apátságokat vesszük sorra. Elsőként a vallóniai Chimay városában működő főzdét és sajtmanufaktúrát ismertettük, aztán a Westmalle jött, majd a rocheforti, az Orval, az Achel, és az engelszell-i. Ezeket pedig a La Trappe, a Tre Fontane, a Spencer és a Zundert követte. Legutóbb pedig a Tynt Meadow-ról, aztán a Mont des Cats-ről és a Cardeñaról olvashattatok.
Ha pedig az érdekel, mitől lehet egy sör igazán trappista, sorozatunk első ebből a részéből derül ki!
Az apátság
Trappista apátságokat bemutató sorozatunk végére hagytuk a hosszú idők óta több sörszakértői oldalon a világ legjobbnak vélt sörét, illetve a hozzá tartozó kolostort, azaz a Sint-Sixtusabdij Westvleterent.
1814 telén Jan-Baptist Victoor elhagyja Poperinge városát, hogy Sint-Sixtus erdejébe telepedjen le, és élete hátralévő részét itt töltse. 1831 nyarán pár catsbergi szerzetes csatlakozik hozzá, és együtt létrehoznak egy új, ciszterci kolostort. Az első pár év viszontagságai ellenére a közösség folyamatosan bővül. 1835-ben 23, ’75-ben viszont már 52 szerzetes él az épületben. 1850-ben 16 testvér elhagyja Westvleterent, hogy Scourmontba utazzon, és ott menedékházat építsen. 1858 és 1860 között pedig további 20 szerzetes utazik az USA-ba, akik később megalapítják a Spencert, azaz a Saint Joseph’s Abbeyt.
Az 1840-es év szintén meghatározó a kolostor életében, hiszen ekkor jön létre a templom, az általános iskola, és a sörfőzde is. 1871-ben megkapják az apátsági rangot, ’75-78 között pedig a térség kiemelt gazdasági vállalkozásaként működnek. Az első világháború idején közel 40 ezer menekült katona otthonaként szolgál az apátság és környéke.
A második világháború gazdaságilag teljesen tönkreteszi közösségi életet, és a szerzeteseket emberileg is nagyon megviseli ez az időszak. Különböző megszorító intézkedéseket kell hozni. Dom Gerardus Deleye apát tanácsára csökkentik a sörtermelést, így az kevesebb, mint 6000 hl-re korlátozódik (jelenleg 4750).
A lakóépületek instabil állapota miatt 2008. és 2011. között renoválásra, építkezésre van szükség. Az apátság egy része bontásra kerül, majd Bob Van Reeth tervei alapján az épület másik oldalát könyvtárrá és refektóriummá (kolostori ebédlő) alakítják. Az új templom kibővül káptalanházzal, scriptoriummal, közösségi szobával és gyengélkedővel, ezen kívül manapság már rendelkezésre áll vendégház is.
A sörfőzde
1839 májusában az apátság megkapja az I. Lipót király által 1839 április 19-én aláírt engedélyt a főzde alapításához. Az első hivatalos sörfőzésre 1839 júniusában kerül sor. Az első főzde a kolostorban kapott helyet, ám ott később kovácsműhely kapott helyet. 1860-ban létrejön egy második sörfőző üzem, viszont még mindig alacsony a termelés, szinte kizárólag a szerzetesek örömére szolgál.
A közelben lévő In de Vrede fogadó forgalma kifejezetten jónak számít ezekben az időkben, így 1878-tól növekszik a termelés. 1896-ra létrejön egy harmadik működőképes sörfőző üzem is. 1922 március 20-án a szerzetesek megkezdik a bővítést, felújítást. 1927 október 27-től a „modernizált” negyedik sörfőzde egészen 1990 január 5-ig áll szolgálatban.
A jelenlegi főzőházat 1990-ben helyezik üzembe. 1999 június 10-én az In de Vrede újranyílik, eme alkalomból a korábbi sötét, Westvleteren 6-ost felváltja a Blond, amely a néhai recept átdolgozott, frissített változata.
A sör
A Westvleteren 12-est 1940 óta főzik változatlan recept alapján. Az apátságnak két fajta söre létezik emellett, a zöld koronazáras 5.8%-os világos, és a kék, Westvleteren 8-as dark amber 8%-kal. A sörök értékesítése hivatalosan nem lehet üzletszerű, és csak magánszemélyek számára elérhető. Természetesen ezt szerencsénkre nem mindenki tartja be, hiszen némi utánajárással innen-onnan beszerezhető, igaz hathatós árrést hagyva a webshopok számára. Így válik az egyébként 2 euros főzet gyakran 12-15 euros drágasággá.
Viszont, még mindig olcsóbban jövünk ki, mintha egyenesen Belgiumba látogatnánk el érte. Ott az apátság naptárába előre lejelentve a rendszámunkat, autónként egy rekesz sört hozhatunk el egyenesen a szerzetesektől is. Ha valaki kedvet kap hozzá, az itt elérhető naptárban lehet megnézni, hogy mikor, mely fajta főzeteket lehet átvenni.
A Westvleteren 12-es nem véletlenül vált a sörszakértők kedvencévé. Ez minden bizonnyal az összes trappista apátsági sör királya. Ha nem volna elég a tradíció, valamint a trappista főzésre érvényes hagyományok, szabályok exkluzivitása, mindezek ráadásaként egy nehezen beszerezhető ritkaságról is beszélünk, ami nem mellesleg finom is!
Sötétbarna szín, és közepes bézs hab jellemzi. Illatában és ízében körte, alma, aszalt gyümölcsök, karamell. Nem meglepő, hogy a sör tökéletessége az összhangban rejlik, az összetevők egyensúlyában. Magyarán ne számítsunk extra ízre, egy klasszikus quadrupelt kapunk, de teljesen hibátlan, lehetetlen bármiért is pontot elvenni tőle. Lágy, a belga élesztő gyümölcsössége ugyanúgy jelentkezik, mint a mérsékelt szárazság a korty végén. Szénsavassága és a malátás jellege folyamatosan fejlődik ki. A 10.2% alkohol belesimul a sörbe, könnyen fogyaszthatónak érezzük. Aki teheti, egyszer mindenképp kóstolja meg, érdemes!