Minden megváltozott, és most épp elégedettek a sörkészítők

Írta: BeerPorn.hu

2022-08-31 | 11:20 Hírek

Elégedettek a sörgyártók az első félévi forgalommal, bár a júliusi eladások kissé visszafogottabbak voltak – nyilatkozta a Belvárosi Sörfesztivál szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.

Kántor Sándor szerint a nyári meleg kedvezett a söriparnak, bár júliusban 13 százalékkal alacsonyabb forgalommal zártak, mint 2021 azonos időszakában. A következő hónapok adataiból derülhet majd ki, hogy az áremelkedés mellett van-e más oka is a csökkenésnek – tette hozzá az igazgató, hangsúlyozva, hogy az első félévi belföldi fogyasztás elérte a 2019-es szintet.

Ugyanakkor úgy vélte, nem biztos, hogy az év egészében is sikerül elérni a koronavírus-járvány előtti forgalmat. Kántor Sándor sajnálatosnak nevezte, hogy a vendéglátás aránya visszaesett az értékesítésben, 30 százalékról a járvány hatására 16 százalékra mérséklődött, és tavaly is csak 1-2 százalékponttal bővült.

A vendéglátás lassan tér csak magához, épp ezért fontosak azok a rendezvények, amelyek a sört nem csupán mint terméket népszerűsítik, de a csapolt sör fogyasztásához kapcsolódó hangulatot is megteremtik – fogalmazott. Az érdekképviselet vezetője robbanásszerűnek nevezte a belföldi sörgyártás fejlődését az elmúlt években. Kitért arra, hogy az új termékek között különösen népszerűek a gyümölcsös sörök, a következő ígéretes területnek pedig az alkoholmentes sörök piaca látszik. Nyugaton ma már 10 százalék a részesedésük az összes értékesítésből, és Magyarországon is elérték a 8 százalékot – mondta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

A post shared by Beerporn magazin (@beermagazin)

Az utóbbi 2 hónapban belföldön havi 75 ezer hektoliter, vagyis 15 millió doboz alkoholmentes vagy csökkentett alkoholtartalmú sör fogyott – ismertette Kántor Sándor.

Kurucz Gergely, a rendezvény egyik szervezője a Kisüzemi Sörfőzdék Országos Egyesületének képviseletében elmondta: számukra rendkívül jól alakultak az elmúlt hónapok, mind a vendéglátásban, mind a fesztiválokon. Kínálatuk az áruházláncokban is megerősödött, a vendéglátásban ugyanis a járvány miatt hirtelen a töredékére estek az eladási lehetőségek. A kisüzemi sörfőzdék a külföldi piacoknak köszönhetően újabb kiugrási lehetőség előtt állnak, termékeik ugyanis nemzetközi összevetésben is versenyképesek – tette hozzá.

(MTI)