Készült egy összeállítás arról, melyek azok a jelenségek és újdonságok, amelyek nagy valószínűséggel komolyan befolyásolják majd a jövő vendéglátóipari trendjeit. A fenntarthatóság és a könyezettudatos életmód eljutott a kocsmákba is.
Ezt a házi snacket pillanatok alatt lehet összedobni, ráadásul a semmiből! Kellenek hozzá olajos magvak, Sriracha szósz és egy IPA. Nagyjából negyed óra alatt összedobható, szóval épp szuper egy sörözgetős estéhez!
Minden repülővel történő utazás legutálatosabb része a csomag feladását és a biztonsági ellenőrzést követő várakozás. Ahogy mindenhol, Budapesten is csak néhány dologgal lehet elütni az időt: evéssel, ivással és vásárlással.
A skót whiskyrégiókkal folytatódik tovább whiskysorozatunk, amelyben összefoglaljuk azt, amit tudni érdemes az egyik legizgalmasabb párlatról. Ezúttal tehát jönnek azok a vidékek, ahol a scotch készül, indulunk Lowlandről, felmegyünk egészen északig, és sorra vesszük mind a hat régiót!
Javában benne járunk a télben, ami azt is jelenti, hogy ezekben a hetekben jön el igazán az ideje a sötét sörök kedvelőinek, hiszen nyáron közel sincsen annyiféle porter és stout, mint most. Egy fárasztó, hideg nap után pedig egyetlen dolog tud feltölteni igazán: a csokis stout.
Az Anker’t bejelentette, hogy bezár. Szórakozóhelyek jönnek-mennek, némelyik később újból kinyit, esetleg csak ideiglenesen zár be, vagy a tulajdonosok más néven, máshol folytatják. Némelyik viszont örökre lehúzza a rolót. Íme öt kultikus, örökre bezárt budapesti hely!
Az egész évre jellemző, erős felhozatal megmaradt decemberre is, hiszen 2019 utolsó hónapjában is remek új, vagy épp régi-új sörökkel találkozhattunk. Fenyős ízorgia, szuper vörös IPA, és jókora feketeségek jutottak az év végére.
A Beerporn.hu történetében talán a legmozgalmasabb év volt a 2019-es. Szerettük az előzőt is, és bízunk benne, hogy 2020 is hasonlóan izgalmasan alakul majd. Íme 10 dolog, amit imádtunk 2019-ben.
Az elmúlt 10 év teljességgel felforgatta a hazai sörvilágot. Ki hinné ma már, hogy csupán 2011-ben szervezték meg az első Főzdefesztet, csak öt éve kezdett működni a Monyo Brewing, és az első magyar nagyüzemi ale sem óvodáskorú még? Az elmúlt évtized mindent megváltozatott.
Az első nagyüzemi gyümölcsös ale-től a legmájerebb budai sörteraszokig. A mémmé vált sörös fake videó utóéletétől a sokak szerint túlárazott magyar kisüzemi sörökön át a felvizezett sör kérdésköréig. Ezeket a cikkeket olvastátok a legtöbben.