Whisky kisokos: az ír, az amerikai és a japán

Írta: BeerPorn.hu

2020-01-24 | 06:09 Magazin

Fotó: Freepik.com

A skót whiskyrégiók után utazzunk picit messzebb, és nézzük meg, mi újság az ír, az amerikai és a japán whiskykkel! Lássuk, miért voltak nagyon nehéz helyzetben az ír és az Észak-Amerikában működő lepárlók, illetve, hogyan került a whiskykészítés Japnába!?


A Beerporn.hu és a WhiskyNet együttműködésének köszönhetően sorozatban tekintjük át a whiskyk világát. A cikkek megjelenését követően Whiskykvízre invitáljuk olvasóinkat: a tesztet legjobban megoldó felhasználóink között értékes whiskykóstoló lehetőséget sorsolunk ki.


Sorozatunk első részében az ital eredetét és történetét tekintettük át, majd jött a malátázás, az erjesztés és a lepárlás, valamint az érlelés. Ezután sorra vettük az ital típusait, a skót whiskyrégiókat, most pedig akkor jöjjenek az ír, az amerikai és a japán whiskyk!

Írország

Nos, azt nem tudja senki, hogy vajon Írországban, vagy Skóciában készítettek először whiskyt. Van, aki történelmi tényekkel, és olyan is, aki legendákkal próbálja bizonygatni az igazát, de az igazságot senki nem tudja. Talán jobb is ez így.

Az ír whiskey (igen, ők „e”-vel írják) történetéről nem sok feljegyzés maradt. Az biztos, hogy a XVI. században már elég népszerű volt az Ír-szigeten. Bizonyos királyi krónikák szerint, az 1608-as esztendőben engedélyek, tanúsítványok adtak kedvezményes jogokat a whiskey lepárlással foglalkozóknak. Egyes vélekedések szerint épp ezek az okmányok járultak hozzá, hogy a lepárlás tudománya eljusson Skóciába.

Gabonaföld Írországban (Fotó: Pexels.com/Jeswin Thomas)

Az ír whiskey – akárcsak a skót whisky – rengeteg megpróbáltatáson ment át az évszázadok során. A kicsi, családi kézben lévő lepárlók folytonos harcot vívtak a nagy mennyiséget gyártó, úgynevezett parlamentáris whiskey készítő üzemekkel. 1823-ban enyhítettek a szabályozásokon, így az ír whiskey készítők elkezdhettek nagyban gondolkodni. Ekkoriban olyan márkák kezdtek el működni, mint a leghíresebb ír, a Jameson.

Ám a XIX. század végén, a XX. elején több esemény is hátráltatta a fejlődést. Az 1900-as évek végén a Scottish Distillers Ltd. rengeteg termőföldet vásárolt fel Dél- és Észak-Írországban, majd egyszerűen felszámolta azokon a gabonatermesztést – így próbálták védeni a skót whisky ipart. Nem sokkal később pedig bevezették a szesztilalmat az Egyesült Államokban, így az ír lepárlók a tengeren túlra szánt árut kizárólag csempészeknek tudták eladni. Az értékesített mennyiség jelentősen visszaesett, ráadásul az 1919. és 1921. között vívott ír függetlenségi háború következtében a Brit Birodalom egy rakás kereskedelmi szankciót foganatosított Írországgal szemben.

A ’30-as évekre az ír whiskey-ipar szinte teljesen jelentéktelenné vált. A Brit birodalommal folytatott kereskedelem megszűnt, és az ír kormány megtiltotta a lepárlóknak, hogy amerikai szeszcsempészekkel üzleteljenek. Aztán a század második felében Írország talpon maradt lepárlói összefogtak, és együttes erővel tették túl magukat a válságon: 1975-ben a szövetséges lepárlók Midletonban kezdtek el együtt dolgozni, majd 1986-ban a létrehozott Irish Distillers Ltd. bekebelezte az egyetlen északi lepárlót a Bushmillst.

Az ír whiskey-ipar nehéz évtizedei ma már a múltba vesznek: a szigetországban működő három lepárló neve igen jól cseng, és magas minőségű italokat készítenek.

Észak-Írország legrégebben működő lepárlója a Bushmills, de azért ne tévesszen meg senkit a palackokon feltüntetett 1608-as évszám. Igaz, a vidéken akkor vált törvényessé a szeszfőzés, maga az üzem csak 1784-ben kezdett működni ezen a néven. Skócia közelsége nagyban hozzájárult, hogy eleinte a Bushmills lepárló kétszer lepárolt whiskey-t állított elő. Érdekes íz harmónia volt ez akkoriban, mivel az ír whiskey-ben megszokott virágos, füves, könnyed aromák, egy kis skót zömökséggel párosultak. A Bushmills hamar közkedveltté vált, 1930-ban pedig az új lepárlómester, Jim Morrison bevezette a háromszoros lepárlást. Akkortól ismerjük a „Bushmills zamatot”, amely azóta gyűjti rajongóit szerte a világon.

Fotó: Pxhere.com

Írországban hajdanán számtalan kis lepárló működött, mára azonban alig maradt hírmondójuk. Ráadásul a nyolcvanas években az Irish Distillers lényegében mindegyiket felvásárolta és a gyártást a Midletonba helyezte át. Egy John Teeling nevű whiskey-készítő azonban nem adta fel és szembe ment az óriási céggel: 1987-ben megvett egy desztillálót, átalakította, majd 1989-ben megnyitotta a Cooley-t. Az üzem Riverstown városka mellett található, kétszeres lepárlást használ, és néhány esetben tőzegfüsttel szárítja gabonáját. Maláta- és egyéb gabonapárlatot is készít, melyekből single malt és blended whiskey is lesz. A magát Írország független lepárlójaként aposztrofáló Cooley-nak olyan kiváló whiskey-ket köszönhetünk, mint a kevéssé tőzegelt, mégis meglepően csípős-füstös Connemara, a kifejezetten skótos jegyeket viselő Inishowen, a gabonás-gyümölcsös ízvilágával csábító Tyrconnell, a kristálytiszta és könnyed Greenore vagy a Clontarf-kollekció. A cég kevertjei közül a nemrégiben feltámasztott Millar’s, illetve a Kilbeggan emlékezetes igazán.

A Midleton az ír whiskey-ipar zászlóshajója. Az Irish Distillers italai nagyrészt ebben a roppant üzemben készülnek. A Midleton lepárlót 1825-ben alapították, Írország déli partján, Corc megyében. Az eredeti, ódon épület ma étteremnek és látogatóközpontban ad otthont. Az 1975-ben alapított „új Midleton lepárló” a régi szomszédságában terül el, hol több tucat különböző whiskey-t gyártanak.

A Midleton több tízezer hordót számláló – összesen huszonöt – tárolóháza a különféle whiskey-k, egészen elképesztő választékának ad otthont. A cég két legismertebb terméke a világ legnépszerűbb ír márkájaként ismert Jameson, valamint a hasonlóan jó nevű Tullamore Dew. A világhírű márkák mellett itt készül a kevésbé ismert Red Breast, Powers és Green Spot. A jól ismert nevek mellett olyan – sokszor nehezen beszerezhető – finomságok készülnek itt, mint a kellemesen száraz Hewitt’s, az erősen malátás Murphy’s, a gabonás Dunphy’s.

A Teeling ma már meghatározó szerepet játszik nemcsak az ír whiskey-iparban, hanem a nemzetközi whiskykereskedelem és piac területén is. A Teeling ez elmúlt évek során több mint 70 nemzetközi díjat nyert. Érdemes megismerkedni a lepárló palackozásaival.

Amerika

Az Észak-amerikai kontinens keleti felére érkezett pionírok eleinte gyümölcsökből, főleg almából kezdtek el szeszt készíteni. Ám a XVIII. századi bevándorló hullámban érkezők – hollandok, németek, skótok és írek – már nem elégedtek meg a gyenge minőségű gyümölcspárlatokkal. A bőségesen elérhető rozs, kiváló alapanyagul szolgált a whiskey készítéséhez, kukoricát pedig először 1776-ban használtak hozzá.

A szövetségi államok egyik fő célja a nyugat felé való terjeszkedés és annak benépesítése volt. „Kukoricaföld és faház” volt a neve annak a törvénynek, amely az újonnan érkezett telepeseknek otthont és megélhetést biztosított Kentucky államban. Ám a terjeszkedés csak az egyik ok volt, hogy az amerikai kormány a kukoricára kényszerítette a szeszfőző mestereket. A másik pedig az, hogy a kukoricából olcsóbb volt alkoholt előállítani, a telepesek élete pedig nem volt könnyű, ezért bizony sok alkohol fogyott.

Kentucky (Fotó: Pexels.com/Brandon Randolph)

Az ipari forradalom és a fokozatosan kiépülő vasúthálózat hatására a whiskey gyorsan bejárta az országot. A lepárlók nagyobbak lettek és számos új üzem is nyílt. Amerika és a whiskey fejlődött, ám a fellendülés – az akkor 48 tagállammal rendelkező Amerikai Egyesült Államok kormánya szerint – veszélyeket hordozott.

A XX. század elejére az államok lakossága több táborra szakadt. Voltak, akik mértékletesen ittak, mások teljesen absztinenciát fogadtak, és kemény piások is akadtak szép számban. A gyárakat, üzemeket működtető vállalatok megfigyelték, hogy az alkoholizáló réteg kevesebbet termel, ami érződik a profiton. Megalakult a Nemzeti Prohibiciós Párt, mely antialkoholista társadalmat szeretett volna létrehozni. A szervezet nyomására 1915-ben 20 szövetségi államban (köztük Kentuckyban is) alkoholtilalmat vezettek be, majd 1920 januárjában életbe lépett a 18-as számú törvénymódosítás, miszerint az összes szövetségi államban tilos alkoholt fogyasztani és előállítani. Ez volt az amerikai szesztilalom. Bár a tilalom évei alatt több alkohol fogyott, mint korábban, ez nem nyújtott vigaszt a lepárlóknak.

Az alkoholtilalom miatt az ízlés megváltozott és a jónép inkább fordult a skót, ír és kanadai whiskykhez, mint az amerikaihoz. A törvény visszavonását követően pedig jött a második világháború, és a lepárlók az állam szolgálatába álltak: ipari és orvosi szeszt készítettek a hadseregnek. Az amerikai whisky kezdett teljesen kikopni a köztudatból és mire a háború véget ért, majd három évtizedes lemaradást kellett behoznia.

Minden bourbon amerikai whiskey, de nem minden amerikai whiskey bourbon. A XIX. században az Ohio és a Mississippi folyókon, New Orleansig hajóval szállították a whiskey-vel töltött hordókat. Innen ered ez az elnevezés: minden hordóra rá volt égetve a megye neve, Bourbon.

Woodford Reserve (Fotó: Matigo.ca)

Kezdetben az amerikai whiskey korántsem volt olyan, mint ma. Szabályozások igazán nem voltak és az érlelést is csak addig végezték a párlatokon, amíg nem akadt rájuk vevő. A Bourbon whisky karaktere csak az 1820-as évektől kezdett körvonalazódni, és a fogyasztók ízlése is egyre kifinomultabbá vált. Manapság igazi Bourbon whiskey-ről akkor beszélhetünk, ha a párlat alapanyaga legalább 51%-ban kukoricát tartalmaz, legalább 62,5%-os alkoholfokon kerül új, kiégetett tölgyfahordóba, ahol minimum 2 évet tölt.

A Woodford Reserve az egyik legkedveltebb Bourbon a WhiskyNet-nél. A Glenn’s Creeknél található, végtelen mezők mellett készülő whiskey, rendhagyóan háromszoros lepárlással készül és prímán hozza a Bourbon karaktert. A keverék 79% kukoricát, 11% rozst és 10% malátát tartalmaz.

Ha a magyarok itala – persze a pálinka után – az Unicum, akkor az amerikaiaké a Maker’s Mark. Legalábbis hasonló népszerűségnek örvend, mint nálunk a Zwack család likőrje. A skót-ír származású Samuel család 1780-tól készített whiskey-t a földjükön termelt gabonából. Persze a szesztilalom rájuk is komoly hatással volt, de 1953-ban létrehozták Maker’s Mark brandet. Az idősebb Bill Samuel ragaszkodott a skót írásmódhoz, így a Maker’s Mark palackjain mai napig whisky szerepel whiskey helyett. Szakítva a nagy bourbon lepárlók stílusával, az ital rozs helyett 16%-ban búzát tartalmaz, illetve van benne 70% kukorica és 14% árpamaláta. A keveréket a kétszeres lepárlás után enyhén kiégetett hordókba töltik. Úgy vélik, hogy az érlelés a lényeg, az felel a zamatokért.

Kentuckyból délre indulva egy másik nagy whiskey múlttal rendelkező amerikai államba, Tennessee-be jutunk. Az itt készülő whiskey története párhuzamosan futott az északiakkal: fellendülés, szesztilalom, próbálkozás, második világháború, majd fokozatos talpra állás.
Tennessee államban a szesztilalom 1933-as megszüntetése után csak egy lepárló kezdett működni, a Jack Daniel’s és csak 25 év elteltével nyitott meg az állam második hivatalos lepárlója, a George Dickel.

Lynchburg, Tennessee fővárosa, ott készítik a világ talán legismertebb whiskey-jét, a Jack Daniel’s-t. De senki nem gondolja, hogy itt bármelyik kocsmában tud inni egy jó whiskey-t! Lynchburgban jelenleg is szesztilalom van érvényben, szóval még a lepárlót látogató rajongók sem kóstolhatják meg a készülő italt. Szerencsére a tilalom nem befolyásolja a gyártást, amelynek érdekessége a whiskey cukorjuharból készült szénen való szűrése. Ez egy különleges, ám igen drága eljárás, a Jack Daniel’s egy üzleti évben kb. 1 millió dollárt költ, csak a szűrési metódusra.

Fotó: Pxhere.com

A Jack Daniel’s alapítása népmesébe illő történet: a fiatal Jack Daniel 1849 táján született, tizenéves korában egy Dan Call nevű vándorprédikátor mellé szegődött, aki amellett, hogy Isten szolgája volt, illegális szeszfőzéssel is foglalkozott. Jack kitanulta a szeszfőzés minden titkát, 1865-ben került a Tennessee állambeli Lynchburg környékére, ahol bérbe vette az öreg Eaton lepárlót. Innen pedig nem volt megállás, habár az alapító élete – ha hihetünk a mendemondáknak – nem ért szépen véget: a korosodó Mr. Daniel sokszor nézett a pohár fenekére. Történt egyszer, hogy az irodájában lévő széfből szeretett volna kivenni valamit, ám a túlzott italfogyasztás következtében nem emlékezett a zár kombinációjára, ezért dühében belerúgott a széf oldalába, ami rossz ötletnek bizonyult: csúnya sebet szerzett, amely elfertőződött, és végül halálosnak bizonyult.

Az Egyesült Államok területén rengeteg whiskykészítő üzem működik (a nyilvántartások szerint kb. 270). Igaz, legtöbbjük alig termel kétezer hordónyi whiskey-t évente, sok közülük vodkát és egyéb gyümölcspárlatokat is készít. A whiskey esetében sem könnyű új márkával megjelenni a piacon, mégis egyre többen próbálkoznak, így egyre többféle amerikai whiskey-t kóstolhatunk majd a jövőben.

Japán

Habár egyre többen fogadják el a tényt, még ma is sokan hüledeznek, amikor meghallják: japán whisky. Pedig nincsen ebben semmi kivetni való, Japánban a XX. század elején kezdtek foglalkozni whisky előállításával, sőt, remekül csinálják!

Az bizonyos, hogy Japánban nincs annyi lepárló, mint mondjuk Skóciában, viszont bőségesen találunk gyümölcsös, virágos, füstös, édes és egyéb íz elemekben gazdag whiskyket. A Japán whisky selymesen lágy, kerek és egyértelmű. Még a hordóerősségű Nikka From The Barrel is finoman simul minden kortynál. Vagy, ha valaki a füstös ízekért rajong, akkor kár lenne kihagyni a Nikka Pure Malt sorozat White kiadását, amely a legnagyobb tőzeg kedvelőknek is tud újat mutatni.

Fotó: Whiskystories.com

Az első japán lepárlót 1923-ban nyitották, de a japán whisky története korábban, még a XIX. században kezdődött. A nyugattal való kereskedés során számtalan portéka érkezett Japánba, köztük természetesen a whisky is. Megismerve a nyugati italokat, Japában is igyekeztek előállítani azokat, ám a végeredmény sokszor okozott csalódást. 1918-ban egy fiatal, kémia szakos hallgatót, Masataka Taketsurut a Glasgow-i Egyetemre küldték továbbképzésre, ahol elvarázsolta Skócia és magával ragadta a whiskyipar.

Taketsuru, egyetemi tanulmányai alatt a Hazelburn és a Longmorn lepárlókban is gyakornokoskodott, családja pedig évtizedek óta működtetett sake főző üzemet Japánban, Szóval a fiatal Masataka nagyon érdeklődött a whisky iránt, majd hazatérve Japán első whiskylepárlójában, a Yamazakiban kezdett dolgozni, később pedig saját lepárlót alapított.

A Suntory a sziget első whiskykészítő üzeme, amelyet Shinjiro Torii alapított és jelenleg kettő lepárlója is van: a Japán középső területein fekvő Yamazaki és a Dél-Japán hegyvidéki tájain található Hakushu üzem. A Suntory két lepárlójában fejenként hat-hat pár lepárlóberendezés üzemel, mely ontja magából a jobbnál-jobb tőzegelt és tőzegmentes malátából készült párlatokat.

A Masataka Taketsuru alapította üzem neve Nikka, amelynek jelenleg két lepárlója van. A központi Honshu szigeten elhelyezkedő Miyagikyo és az északon, Hokkaido szigetén található Yoichi lepárlók.

Egyes vélemények szerint a japán whisky nem más, mint a skót italok puszta másolása, ám a japánok a kezdetektől törekedtek önálló stílus megalkotására, ami sikerült is. Sokan mondják, hogy a japán whisky könnyebb a skótnál, és ha ez nem is feltétlenül igaz, az biztos, hogy a japán whiskynél tapasztalható letisztult, egyértelmű karakter egyedi a whiskyiparban. Ez, az ideális klíma mellett a japánok precizitásának és kreativitásának köszönhető.


Amennyiben szívesen megismerkednél több whiskyfajtával is, a WhiskyNet webáruházában több ezer whisk(e)y közül válogathatsz!