fbpx
A KEG Sörművház idén igazán nagy hangsúlyt fektetett a friss komlóval készülő szüreti sörökre. Még egy „Hopferenciát” is rendeztek, ahol a közönség kóstolóval ünnepelhette az idei komlószedést, miközben ropogós szüreti beszámoló is érkezett, ráadásul elsőkézből!

A Győrújbaráton működő Vaskakas Sörfőzde korántsem csak a sörforradalom megszokott sörfajtáit készíti, és nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a sör gasztronómiai szerepét is kidomborítsa. Játssz velünk és nyerj 12 palackos Vaskakas sörválogatást!

Hirtelen nem is tudnánk izgalmasabb helyet javasolni egy gasztrotúrára, mint Szicíliát. Hibátlan borok, varázslatos csokik és sütik, kegyetlen finom fagyik, elképesztő street foodok, lélegzetelállító kávék, végeláthatatlan piacok, és egy pár éve már craft sör is van.

A fogyasztók nagy része általában úgy gondol a sörre, hogy az minél frissebben fogyasztva mutatja meg a legjobb arcát, és minél idősebb egy-egy főzet, annál kevésbé érződik benne mindaz, amiért szeretjük. Pedig van egy rakás kivétel!

Egy asztalosműhelyből lett a 2014-ben alapított, győrújbaráti Vaskakas Sörfőzde, amelyben az első főzetek 2016-ban készültek el. A tulajdonosok mindent megtesznek azért, hogy Győr-Moson-Sopron megyében is minél több helyre eljusson a magas minőségű sör és a hozzá tartozó gasztronómia. Vida Norberttel beszélgettünk.

Van olyan, hogy ha híres vagyok valamiről, az egyben meg is köti a kezem, ami a gasztronómiában különösen fájdalmas lehet. Szegény csehek, ők így jártak a sörgasztróval. Prágában már unalmasabb a szitu, mint itthon?!

Fokhagyma, cheddar és ír vörös ale és dijoni mustár. Ez már nem lehet rossz – pedig még egy csomó finomság kerül ebbe a vagány, ünnepi sajtlevesbe. Próbáld ki a hétvégén!

Ül az ember Humpolecben, Prágától egy órányira a Bernard sörfőzde vendégvárójában (sörsznoboknak taproom), már végignézte az üzemet, és most végigkóstolja csapról a főzde söreit. Közben ahelyett, hogy simán csak élvezné az életet, hagyná, hogy elöntse kis lelkét a sör mámora, gondolkodik kisiparról, sörtörténelmi és egyéb összefüggésekről hazája és Csehország söripara között. Ne próbáljátok utána csinálni!

Ha jól csinálod, aki melletted ül, lefordul a székről. A rúzsos sajtok köztudottan nagyszerűen működnek együtt testesebb borokkal, és magasabb alkohol tartalmú, összetett ízű sörökkel is. Te bevállalod a rúzsos sajtokat?

A DekoRatio Branding & Design Studio szombaton tartotta meg az első Beer Design Challenge versenyt, ahol a jelentkezőknek fél nap alatt kellett felépíteniük egy vadiúj sörmárkát. Az idő rövidsége ellenére zseniális megoldások születtek. Itt mutatjuk őket!

Szeptember elején új, szuperprémium sörrel jelentkezett a Pécsi Sörfőzde. Az amerikai sörforradalom egyik legismertebb sörtípusát, az american pale ale-t kezdték el főzni a Pécsi Sörfőzdében. Játssz velünk, és nyerj egy tálcával az új termékből!

Jó sörei és közelsége miatt Csehország, – különösen Prága – kedvelt úticélja a magyar sörkedvelőknek. Habár a cseh főváros óvárosában, vagy a várnegyedben betérve egy kocsmába lazán elboldogul bárki az angol nyelvvel is, azonban a külvárosban, vagy vidéken már gondban lehetsz, ha cseh nyelven teszik eléd az itallapot vagy étlapot. Itt egy szótár, hogy ne legyen többé gond!