fbpx
Észak-Afrikában Umqombothi-nak hívják, jól ismerik Kamerunban és Nigériában, de Európában is egyre többet hallani a cirokból készült sörről, amely természetes módon gluténmentes.

A legkisebb főzdéktől, a menő prágai brewpubokon át az ipari sörgyárakig itt van egy térképen minden cseh sörkészítű üzem. Sörtúra szervezéséhez ideális!

Szerencsére évről-évre egyre több minőségi sörös rendezvényt szerveznek nem csak Budapesten, hanem országszerte. Idén is összegyűjtöttük egy helyre a legfontosabbakat.

Oké, hogy víz, meg komló, meg élesztő, de a legfontosabb mégis az árpa, hiszen az adtja a sör tartalmát. Mégis, sokszor kevés szó esik erről az összetevőről. Most mindent pótolunk!

Beerporn.hu LOVE 2018

2018-12-31 | 06:00 Magazin
Szinte tegnap örömködtünk, hogy mennyire szerettük 2017-et, és milyen nagy várakozásokkal nézünk a 2018-as év elé, erre pedig itt találjuk magunkat ismét az év végén, amikor vissza illik nézni, mi minden történt.

Persze, már egy ideje minden év elején ez a szöveg – legyintenek erre sokan. És talán mi is így tennénk, hogyha nem a hazai sörpiac néhány legprominensebb képviselője állítaná ezt. Évértékelő és jövőváró összeállításunk következik.

Dr. Kántor Sándor hetekkel ezelőtt vette át a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatói székét. Vajon hogyan látja az új vezető a szövetség feladatait, melyek lesznek a következő időszak kihívása, a sörpiac számára fontos változásai, és merre fejlődik tovább a sörvilág – többek között ezekről beszélgettünk.

Ahány ház, annyi szokás: Magyarországon sok családnál hasonló, de azért mindenhol picit más a karácsonyi menü. Sokan ilyenkor letudják az éves halfogyasztásukat, mások pedig nekiállnak olyan bonyolult ételeknek, mint a Wellington bélszín. Mi inkább megnéztük, mit innánk kedvenc karácsonyi fogásainkhoz!

A Leghosszabb Éjszakán bemutatandó szaloncukros stout (!) után persze nehéz nagyot mondani, de azért erre is érdemes egy pillantást vetni: karácsonyi giccssör lvl. 99999: a fenyős cucc.

Nálunk sem. Pedig marha jó ötlet, és a komló ad egy kis frissességet az egyébként egyszerű csokis kalácsnak. Ja, mert csokis is, amiről szó van. Így még jobban tetszik, ugye?

A Sör Mi Több elvitte sörözni a legnagyobb magyar sörgyárak képviselőit, hogy együtt számoljanak le a sörrel kapcsolatos leggyakoribb tévhitekkel.

Segal Viktor és Sándor Tamás Sajtfogások című könyvében rengeteg szép fotó és kúl recept van, és külön fejezet foglalkozik a magyar kisüzemi sörökkel és sör-sajt párosításokkal. Nyerd meg a könyvet!