A hazai piacon is jól ismert német márkákból a Krombacher mindent visz, de nagyszerűen szerepelt a Bitburger és a Paulaner is. Itt a teljes slágerlista!
Az év végére 7,5 euró, vagyis akár háromezer forintba is kerülhet egy korsó német sör a Német Sörfőzők Szövetségének előrejelzése szerint. A szervezet összefoglalójából kiderül: lényegében minden drágult, ami a sörhöz kell.
A tavalyi évben a komlótermesztőknek is sok nehézséggel kellett szembenézniük, függetlenül attól, hogy mely kontinensen dolgoznak. A világ komlótermelése 12 százalékkal csökkent 2022-ben az egy évvel korábbihoz képest.
Már nem a fűszeres paradicsomszósszal tálalt sült kolbász, vagyis a currywurst, hanem a Budapesten is igen népszerű döner Németország kedvenc gyorsétele. Egy friss felmérés azt is kimutatta, hogy a németek még mindig szeretik a saját konyhájukat.
Minden bizonnyal a magyar piacot is érintette volna, ha – ahogy az a tervekben szerepelt – jövőre tényleg végleg bezárják az Oettinger gothai sörfőzdéjét, ugyanis az üzem jelentős exportot bonyolít le. A Paulaner viszont gyorsan lépett.
Németország legnagyobb független sörgyártója egy év múlva végleg leállítha frankfurti gyárát, addig pedig fokozatosan áthelyezi a sörfőzést és a palackozást más üzemeibe. A döntés hátterében az áll, hogy a német sörpiac évek óta hanyatlóban van.
Még mindig Csehország áll a világ legnagyobb sörfogyasztóit rangsoroló lista élén, de – csakúgy mint Ausztriában, Írországban vagy Belgiumban –, náluk is csökken a fogyasztás. A legtöbb sör pedig természetesen Kínában fogy.
A Német Sörgyárak Szövetsége évszázados, igen jó nevű sörfőzdék kényszerű bezárásától tart, és a segélycsomagok hatékonyságát kritizálja. Hasonló a helyzet Nagy-Britanniában és Magyarországon is.
Az idei német komlótermés várhatóan 20,4 százalékkal marad el a tavalyi 47 862 tonnás mennyiségtől, és a jelek szerint az alfasav szintek is az átlag alatt maradnak.
A világ egyik legnagyobb sörös rendezvénye sokak számára lehet vonzó, de a hatalmas tömeget nem mindenki szereti. Nekik is „találta ki” az Erdinger a Herbstfestet. Élménybeszámoló egyenesen Erdingből!
