Nem állnak le a cseh kisüzemek: már 400 van belőlük

Írta: BeerPorn.hu

2018-02-22 | 10:35 Hírek

Fotó: Pxhere.com

Csehországban 2017-ben is gyorsan emelkedett a kisüzemi sörfőzdék száma: december végén már meghaladta a 400-at. Tavaly 50 új főzdét nyitottak, néhány további pedig rövid időn belül kezdi meg termelését.

A kilencvenes évek elején csak egyetlen, a több száz éves múltra visszatekintő prágai U Fleku kisüzem működött. Az elmúlt negyedszázad alatt országszerte majdnem félezer új főzde alakult, közülük azonban több mint 40 megbukott és befejezte termelését. Több főzde termelése ugyanakkor már túllépte a 10 ezer hektolitert, ami a hatályos szabályozás szerint a kisüzemek éves termelésének felső határa, s ezzel átkerült az ipari sörgyárak kategóriájába. Ezekből jelenleg negyvennyolc működik az országban. Az évi tízezer-hektoliteres termelésig a sörfőzdék kedvezményesen adóznak.

Jelenleg a kisüzemekben főzik az évi cseh sörtermelés két százalékát, 0,3 százalékkal többet, mint 2016-ban. A termékek 90 százalékát vendéglőkben adják el csapolt sörként, míg 10 százalék palackozva kel el főleg a nagy üzletláncokban – közölte Jan Surán, a kisüzemi sörfőzdék szövetségének elnöke prágai sajtóértekezletén.

A szövetség kimutatása szerint a legtöbb főzde évi kapacitása 900-1000 hektoliter között mozog, ami általában egy-két közepes nagyságú vendéglő évi keresletét elégíti ki.

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés,

A “kézművesek” sörei iránti kereslet folyamatosan nő, aminek az sem akadálya, hogy ezek a sörök átlagban 30-50 százalékkal drágábbak, mint a nagy sörgyárak termékei. A kicsik számára kedvező, hogy egyre több vendéglő rendel söreikből, s azokat különlegességként ajánlja vendégeinek.

Jan Surán elmondta: a szövetség azzal számol, hogy a kisüzemek száma még legalább egy évtizedig emelkedni fog Csehországban. A főzdék azt kérik a kormánytól, hogy csökkentse adminisztratív terheiket és egyszerűsítse adózásukat. Csehországban a ezeknek a főzdéknek nagy hagyományuk van, hiszen az 1948-as kommunista hatalomátvétel előtt számos faluban, városban volt egy ilyen cég, hivatalosan számuk ezer körül mozgott.

A cseh piaci szakértők szerint egy átlagos üzem létrehozása ma mintegy 6-7 millió korona (70-82 millió forint) értékű beruházást igényel. Csehországban az utóbbi években az egy főre eső éves sörfogyasztás 143-145 liter körül mozog, a világon a legmagasabb

(MTI)