fbpx
Korántsem csak a szakmának, sokkal inkább a sör iránt érdeklődő nagyközönségnek szervezi a Kézműves Sörfesztivál – Gyula június 8-án a konferenciát, amelyen szórakoztató előadásokon tudhatnak meg többet kedvenc italukról az érdeklődők.

A Megálló Alapítványkapta a Share – a jótékony sör soron következő adományát. A 200 ezer forintot a Quimby énekese, Kiss Tibi adta át, aki egy dalt is írt az alkalomra.

Magyarország egyik legbarátságosabb zenei fesztiválja nem csak azért a szívünk csücske, mert kevéssé jellemző rá az, hogy kommersz produkciók lépnek színpadra, hanem a gasztrokínálat is előtte jár sok hasonló rendezvényének.

Hagyományőrző és búcsújáró szokások elevenednek meg a pünkösdi hétvégén a budai Várban, ahol családi és népzenei koncertek, kézműves foglalkozások, mesterségbemutatók és gasztronómiai programok is várják a helyszínre érkezőket.

A Magyar Sörgyártók Szövetsége és a Kraft Sör Egyesület közös csapolással nyitotta meg csütörtök este jelképesen az idei sörszezont. A sörös szervezetek a Sör mi több kezdeményezés keretében fogtak most első ízben össze, hogy népszerűsítsék a csapolt sört.

Eddig még nem kóstolt újdonságokkal és vendégfőzdékkel vár 19-én, szombaton a First Craft Beer a sörfőzde udvarán, Újpesten, ahol nem csak a grilleket fogják beizzítani, hanem sorban indulnak majd a főzdetúrák is, amelyeken mindent megtudhatsz a sörfőzésről.

25 éves a Szent András Sörfőzde, amely az egész évet az ünneplésnek szenteli. Elsőként újrafőzték egy 1993-as klasszikusukat, az Arany Korsót, amelynek receptje egyidős a főzdével.

A sörbor vagy borsör elsőre igen furcsán hangzik, hiszen minden tizenéves tudja, hogy a „borra sör meggyötör”. De mi van akkor, hogyha egyszerre van jelen mindkettő, vagyis boros sör, azaz sörös bor, méginkább valamiféle hibrid születik?

Négy vendéglátóhelyen szakít a megszokott műanyag söröspoharakkal, és lebomló, növényi alapú poharakban kínálja majd a söröket az egyik nagy hazai gyártó. A vendéglátásban termelt hulladék mennyiségének csökkentése a beszállítóknak és a vendéglátóhelyeknek közös érdeke.

Ausztráliában alap dolog, hogy rendesen kell inni egy hétvégi összejövetelen. A kellemetlen mellékhatások elkerülésének érdekében most több nagy márka is „gyenge söröket” dob piacra.

A szupermarketek az olcsó szeszekkel tömegesen csábítják magukhoz a hagyományos brit pubok népét. A klasszikus szigetország-beli ivók száma az elmúlt 35 évben 25 százalékkal esett vissza. Ezt a trendet állíthatja meg egy kedden életbe lépett, radikális drágulást okozó törvény.

George Clooney és Cindy Crawford után Bob Dylan is beszáll a szeszbizniszbe: Heaven's Door néven három whiskyvel is piacra lép.