fbpx
25 éves a Sziget Fesztivál, és ennek megfelelően a szervezők igyekeztek odatenni magukat. Lesz sok minden, Kendrick Lamar, Gorillaz, Dua Lipa, Kygo meg Arctic Monkeys is. És akkor a sörborpálinkáról még nem is beszéltünk.

A 2017-es évben több mint 41 milliárd liter sört állítottak elő az Európai Unióban. A legtöbbet Németország, de vajon ki lehet a második és a harmadik? Hol állunk mi?sörtermelés, gzdaság, európai sörgyártás.

Fél Európában gyenge a sörárpa termés, miközben a kánikulában rengeteg sört szippant fel a kontinens piaca. Úristen, most mi lesz?! Olyan nagy a panaszkodás a meleg miatt, hogy már csak egy dologban bízhatunk.

Keith Gribbins, a Craft Brewing Business szerzője szúrta ki június közepén, hogy New York állam egy szenátusi törvényjavaslatot fogadott el, amely engedélyezi a sör és az almabor fagylalt értékesítését. Ez azt jelenti, hogy eddig illegális volt?!

Az elmúlt tíz évben, az USA-ban. Ennek pedig az a legfőbb oka, hogy a fiatalok már nem söröznek úgy, mint mondjuk a szüleik. Vagy nem isznak, vagy a bort, esetleg az égetett szeszeket nyomatják.

Évente nagyon kemény menet ez a hétvége azoknak, akik annyira rápörögtek a Forma 1-re, hogy a helyszínen akarják nézni a versenyt. Sörfronton (is) szétnéztünk, mi újság a pálya körül.

Julius 20-án csapos gyakornoki napot tartott a Sörszövetség, a Kraft Sör Egyesület és a Beerporn.hu, ahol az év legjobb csapos gyakornokát is megválasztották.

Augusztus elején távozik posztjáról dr. Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártők Szövetsége igazgatója. Schillinger, aki 2014. novembere óta állt az iparági érdekképviseleti szervezet élén ősztől poszt-graduális tanulmányokat folytat majd az Egyesült Államokban. Utódját a szövetség közgyűlése választja majd meg.

Németországban a sörösüveg utánpótlással nyáron szokott gond lenni, de idén extrém a szitu. A Bochum városában működő Moritz Fiege például arra kéri a vásárlóit, hogy MINDENKI VIGYE VISSZA AZ ÜRES ÜVEGEKET!

És az egészben az a pláne, hogy ezt nem mi mondjuk, hanem a London School of Economics. Szóval már megint ezek a brit tudósok kavarják itt a dolgokat.

Az európai uniós támogatási rendszerben a sörgyártás a borászattal ellentétben nem kapott kiemelt prioritást, így nem sok támogatás jutott el a hazai sörfőzdékhez.

Fura termékeket dobott piacra a Two Roots Brewing: a kaliforniai sörfőzde ötféle alkoholmentes, de cannabist jócskán tartalmazó sört dobott piacra. De mi ez? Hülye kísérlet, vagy az igények tűpontos felismerése?