Kilenc hazai gyártású meggyes sör vakkóstolása során igyekeztünk kideríteni, miféle minőségi színvonalat képviselnek jelenleg ezek a termékek. Hamar kiderült: jobban jártunk volna, ha nem tesszük.
Ki gondolta volna, hogy a chili lesz az egyik fontos hozzávalója a Nyitott Főzdék Napja „a sör és a fűszer” közönségszavazásán megválasztott, legnépszerűbb sörének?
A sör, ami nem sör – vagy mégis? A barleywine a legmegtévesztőbb nevű sörfajta, hiszen semmi köze a borhoz. Kilenc, félig meddig magyar tétel kóstolása közben próbáltuk kideríteni, mit is szeretünk ebben a stílusban. Spoiler: sok mindent.
Számtalan ragyogó sört készítettek a magyar főzdék 2023-ban, amelyek közül szinte lehetetlen kiválasztani néhányat, amelyek valamiért jobban tetszettek a többinél. Most mégis visszatekertük az Instát, és felelevenítünk pár kedvencet!
Ha stout, akkor legyen sűrű, mint a sötétség a téli napfordulón, de legyen kissé édeskés is, meg persze fűszeres. A Szent András ezen söre épp ilyen!
A TesztAndrás kísérletként indult Almás Rétes népszerűsége azóta is töretlen, mióta a Szant András beemelte az állandó szortimentbe.
A Szent András Sörfőzde hosszas kísérletezés után készítette el a Behemótot, amely egy lehengerlő, mégis közérthető balti porter.
Idén 30 éves a Szent András sörfőzde, ezért az eddigi gyakorlattal ellentétben nem csak egyfajta Esthajnal sör érkezik karácsonyra, hanem egy best of válogatás az elmúlt évekből.
Visszatért a csillogó egyszarvú, robbannak a gyümölcsök, anyaszomorít a savanyú IPA és ha lehet fokozni azt, mennyire imádjuk a zserbót, akkor a szeptember ezt is elhozta! Csapj le a hónap legjobbjaira, amíg még van belőlük!
Hat sörünk is van júniusban, amelyekre nekifutásból aggatjuk a kihagyhatatlan jelzőt! Ráadásul ezek közül négy még savanyú is. Hiába, nyár van, napernyővel nyomulunk, esőkabát amúgy sem volt.
