Gazdasági okokra hivatkozva munkahelyeket szüntet meg brémai központjában a világ egyik legnagyobb sörgyártója. Az AB InBev német ügyfélszolgálati központjában jelentős leépítések várhatók. Lesznek olyan tevékenységek, amelyeket teljes egészében Magyarországra helyeznek át.
Nagyjából 2 milliárd dollárból építik fel a kínai Szecsuán tartomány délkeleti részén azt a várost, amely a lehető leginkább hasonlít majd a német Heidelbergre.
Tovább terjeszkedik a Carlsberg Group Németországban. Bejelentették, hogy megvásárolják az egyik legjobb nevű német sörmárkát, amelynek neve alatt már 1436 óta készülnek sörök.
Gyorsul a vírus terjedése Európában. Ennek korlátozása érdekében zárják be egyre több országban a vendéglátóhelyeket, illetve vezetnek be egyéb korlátozásokat. Eközben itthon a mindennapokat érintő szigorításokra egyelőre nem kell számítani.
Immár az északi féltekén mindenfelé megkezdődött a komlószüret. A Német Komlótermesztők Szövetsége nagyszerű számokat publikált a termésre vonatkozóan, miközben idén kevesebb komlót használtak fel a sörfőzők, mint tavaly.
Németországban nincs szükségünk a sörforradalomra – mondta a Radeberger craft márkájának ügyvezetője. Az erős szavak mögött az állhat, hogy a Braufactum brand csupán csekély sikereket ért el az elmúlt években.
Miniszteri javaslat van már arra, hogy csak beletuszkolnák az idei szezonba Münchenben az Oktoberfestet. De ha ez meg is valósul, 2020-ban ez az Oktoberfest nem AZ az Oktoberfest lesz. Pláne, hogy hetekkel előbb kezdődne, mint az eredeti.
Tudtad, hogy a klasszikus búzasörök ősei már sok száz évvel ezelőtt kifejlődtek? Európában már a középkorban ismertek voltak a különféle búzasörök, és ott volt közöttük a belga wit, a bajor búza és a berliner weisse elődje is.
2600 liter sört osztott szét ingyen a Hessen tartományban működő Willinger Breuhaus, egészen egyszerűen azért, hogy ne kelljen kiönteni.
Európa egyre több országában téma a koronavírus járvány miatti korlátozások lassú enyhítése. A vendéglátásnak – amely a leginkább érintett szegmensek között van – azonban még huzamosabb ideig ki kell tartania.
