Akárhogy is fáj, itt az augusztus. Nemsokára már lehet menni a boltba füzetcsomagért, vízfestékért, Lőrinc belehugyozik a dinnyébe, a tűzijáték füstje pedig lassan száll majd az égen. De a sörök legalább jók! 🙂
Hová lettek a nagy nemzetközi craft beer trendek? Elmosta mindet a járvány, vagy 2020-ra egyszerűen utolértük a nyugatot, és azért nem voltak mindent elsöprő újdonságok? Mit adott nekünk 2020?
Tudtad, hogy a klasszikus búzasörök ősei már sok száz évvel ezelőtt kifejlődtek? Európában már a középkorban ismertek voltak a különféle búzasörök, és ott volt közöttük a belga wit, a bajor búza és a berliner weisse elődje is.
A Gyulán működő Beer Corner – Viharsarki Sernevelde újdonsága egy olyan sörtípus, amellyel a legbevállalósabb kraft főzdék szoktak csak próbálkozni, mégis tökéletesen illeszkedik az elsősorban klasszikusokkal dolgozó főzde szortimentjébe. Azt is eláruljuk, miért!
Nem is tisztán búzamalátából készül, a népszerűsége pedig korábban korántsem volt akkora, mint napjainkban. Ha azt mondjuk: búzasör, jópár félére gondolhatunk, de mi Magyarországon leginkább a bajor búzákra asszociálunk. Íme 10 dolog, amit tudnod kell erről a sörtípusról!
Kevesebb felhasznált víz, alaposabb tisztítás és a készíteni kívánt sörtípushoz leginkább megfelelő víz előállítása mind olyan feladat, amelyen rengeteget dolgoznak a söripar szereplői. Beszéljünk végre arról, miből a legtöbb van a sörödben!
A szottyos, vagy ha úgy jobban tetszik, szüttyös, de leginkább esős május után berobbant a nyár. Júniusban olyan meleg volt Magyarországon, mint még soha. Könnyedebb sörökkel próbáltuk hát hűsíteni az estéket (nem). Mutatjuk, melyek voltak azok.
Winkler Róbertnek majdnem 47 ezer követője van a Youtubeon. Egy ideje előszeretettel foglalkozik sörökkel. Az italról készült videóit tízezrek nézik. A sörmániások szerint persze kókler, a követői szerint véleményvezér. Utóbbiak jóval többen vannak. Kell még taglalani, milyen érdekesnek ígérkezett a One Beer sörkóstolója, amelyet Winkler celebrált!?
Egy kezdő sörfogyasztó számára néha mér a rendelés is nehézséget okozhat: ki kell találni, hogy kell helyesen ejteni a kiválasztott sör nevét. Itt a segítség!
Tradicionális német típus, a „sós sör”. Felsőerjesztésű és világos búzasörről van szó, amelyben a tejsavbaktériumok a felelősek a szokatlan ízvilágért. Korianderrel ízesítik, és eredetileg Goslar városából származik.