A globális sörpiac enyhén zsugorodott a tavalyi évben, ugyanakkor a legnagyobbak látják el sörrel a bolygó jelentős részét. Eközben itthon az infláció okozza a legnagyobb galibát.
Meghekkelték az egyik legismertebb belga sörmárka Amerikában működő főzdéit, és az európai gyártásban is zavart okoztak.
Nagyon úgy tűnik, hogy sör egyre kevésbé. Tovább csökkent ugyanis Európa egyik legnagyobb sörpiaca, a német. De hová tűnnek az egykori sörvásárlók?
Tavaly 10 százalékkal, a 2022. évi 6,006 millió hektoliterről 5,4 millió hektoliterre esett a hazai sörfogyasztás az import jelentős csökkenése és a hazai termékek arányának bővülése mellett.
A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének (KSE) elnöki tisztségéről lemondó Gyenge Zsolt, a Fóti Kézműves Sörfőzde tulajdonosa szerint tarthatók a jelenlegi sörárak a piacon.
Az USA-ban legalábbis biztosan nem: több mint húsz éve nem volt olyan alacsony a sörfogyasztás mint 2023-ban. A sörgyártókat pedig egyáltalán nem zavarja, hogy más alkoholos italkategóriák is gyengélkednek.
Kihívásokról számolt be új jelentésében a Carlsberg, ugyanakkor szilárd bevételnövekedésről is, amelyet a gyártó prémium portfóliójának jó teljesítményével magyaráznak.
Bevételének harmadik negyedévi növekedéséről számolt be szerdán a Heineken holland söripari csoport, értékesítési volumene csökkenése ellenére.
Itt a friss tízes lista a világ legnépszerűbb alkoholos italaival! Épp felfért még rá a tequila, természetesen itt a gin és a whisky is, ugyanakkor van itt pár meglepő italtípus. Az első helyen pedig úgyis tudjátok, mi áll!
A drágulások ellenére tovább csökkent a hazai sörértékesítésben az alacsonyabb minőségű termékek aránya, miközben a szuperprémium szegmens tartja magát. A kisüzemek úgy tűnik, három túlélési stratégiát alkalmaznak.
