fbpx

Magyarországi sörfogyasztás: még mindig nincs itt a gödör alja?

Írta: BeerPorn.hu

2024-01-24 | 10:46 Hírek

Tavaly 10 százalékkal, a 2022. évi 6,006 millió hektoliterről 5,4 millió hektoliterre esett a hazai sörfogyasztás az import jelentős csökkenése és a hazai termékek arányának bővülése mellett.

Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója elmondta, hogy a Magyarországon jelen lévő öt legjelentősebb sörgyártó (Borsodi Sörgyár Kft., Carlsberg Hungary Kft., Dreher Sörgyárak Zrt., Heineken Hungária Zrt., és az adatelemzésben részt vevő legnagyobb kisüzemi sörfőzde, a Pécsi Sörfőzde Zrt.) együttes adatai alapján az import 28 százalékkal, 886 ezer hektoliterről 640 ezer hektoliterre csökkent. Az export is mérséklődött, 16 százalékkal 375 ezer hektoliterre.

A sörszövetség igazgatója kiemelte, hogy a cégek éveken át folytatott, több milliárdos beruházással megvalósított technológiai és termékfejlesztési programjainak eredményeként a hazai gyártású sörök forgalmának aránya nőtt: 2023-ban az öt legnagyobb magyar gyártó értékesítésében 88 százalékot ért el. A belföldi termelés így kevesebb mint nyolc százalékkal csökkent, a 2022. évi 5,567 millió hektoliterről 5,135 millió hektoliterre.

A forgalom csökkenése ellenére az öt legnagyobb gyártó költségvetési befizetései 2023-ban 1 százalékkal, 86,4 milliárd forintra nőttek, amiben a 15 százalékkal növekvő áfa-befizetések és 11 százalékkal csökkenő jövedéki adó befizetések játszották a legnagyobb szerepet, 41,5 milliárd forint, illetve 37,8 milliárd forint értékben.

Az iparág munkavállalóinak létszáma tovább nőtt, az öt legnagyobb magyar gyártónál 2023-ban elérte az 1624 főt, és az ágazat további mintegy 20 ezer ember számára nyújtott stabil foglalkoztatást a gyártástámogatás, logisztika, kereskedelem és vendéglátás területén.

Az egyes termékcsoportokról szólva Kántor Sándor elmondta, hogy a belföldi eladásban tovább nőtt a szuperprémium és prémium szegmens aránya: 2023-ban elérte a 31 százalékot, 1,661 millió hektoliterrel. A középkategória megtartotta 55 százalékos arányát, forgalma 2,957 millió hektoliter volt, és folytatódott az alsó kategóriás termékek súlyának évek óta tartó csökkenése. Utóbbi szegmens az öt legnagyobb gyártó forgalmában tavaly mindössze 8 százalékot tett ki, 418 ezer hektoliterrel.

Megállt az alkoholmentes és csökkentett alkoholtartalmú sörök korábbi években megfigyelt piacbővülése, a termékcsoport tavalyi 364 ezer hektoliteres forgalma a teljes eladás közel 7 százalékát adta.

Kántor Sándor kitért arra, hogy a HORECA szektorban forgalmazott hordós kiszerelés eladása 9 százalékkal 386 ezer hektoliterre csökkent. A kiskereskedelemben jellemző csomagolások közül a legkedveltebb aludobozos termékek forgalma hasonló mértékben csökkent 3,856 millió hektoliterre, ami a teljes belföldi eladás 70 százaléka. A növekvő kereslet hatására a PET-palackos sörök forgalma 4 százalékkal bővült, közel 300 ezer hektoliterre, míg az egyutas, nem újratölthető üveges sörök – melyek jellemzően a prémium termékek kiszerelései – forgalma 5 százalékkal, a teljes piacnál kisebb mértékben csökkent, 223 ezer hektoliterre.

(MTI)