Mintegy 300 millió eurós veszteséget kénytelen benyelni a világ második legnagyobb sörgyártója, a holland gyökerú Heineken, miután az orosz Arnest Group összesen 1 euróért vette meg a cég oroszországi érdekeltségeit.
Az Arnest Group egyébként eredetileg csomagolóanyagban utazik, a legnagyobb oroszországi kozmetikai, háztartási csomagolás gyártó.
A Sky News emlékeztet rá, hogy a Heineken az orosz invázió kezdete után nem sokkal jelentette be, hogy kivonul Oroszországból. Úgy számoltak, nem lesz profitjuk a biznisz felszámolásán, sőt akkoriban 400 millió eurós veszteséggel számoltak. A Heineken közleménye a tranzakcióról azt írja, hogy minden benne van az 1 eurós vételárban, így a cég hét oroszországi sörfőzdéje is az új tulajdonosokhoz kerül.
A cég egyébként az utóbbi időben Oroszországban minimalizálta a termelést, és azt ígéri, mind az 1800 alkalmazottják kifizeti az év végéig, mivel megegyezett erről az Arnest Group-pal, sőt a vevő foglalkoztatási garanciákat is vállalt a következő három évre.
Az Oroszországból 2022-ben eltávolított Heineken márka mellett az Amstel gyártását fél éven belül állítják le, más a cégcsoporthoz tartozó nemzetközi márkák pedig nem jelennek majd meg a jövőben Oroszországban, kivéve néhány kisebb regionális brandet, amelyeket még három évig gyárthat az új tulajdonos.
Dolf van den Brink, a Heineken vezérigazgatója elmondta, az Oroszországból történő kivonulás sokkal tovább tartott, mint remélték, de most biztosítottnak látják egykori alkalmazottaik megélhetését.