fbpx

Mitől lesz egy apátsági sör trappista?

Írta: Mesterházy Ernő

2021-01-29 | 09:59 Magazin

Minden trappista sör apátsági, de nem minden apátsági trappista – valahogy így lehetne összefoglalni, hogyan oszlanak meg a trappistának mondható és a „sima” kolostorokban előállított termékek. De mitől lehet egy sör igazán trappista? Sorozatunk első részében ennek jártunk utána.

Egy apátsági sört mindig egy kicsit másképp fogyasztunk. Fejet hajtunk a sok esetben több száz éves receptúrának, és a szerzetesek által nagy odafigyeléssel, gondossággal elkészített főzeteinek, melyeknek megvásárlásával támogatjuk a kolostort, és a benne élők hagyományőrző tevékenységét. Lehet-e ezt még fokozni? A válasz igen. Létezik ugyanis az apátsági portékáknak egy belső halmaza, melyek védjeggyel ellátott, magas minőségű termékek, és a világon jelenleg mindössze 12 apátság állíthat elő ilyet. Következő cikksorozatunkban bemutatjuk a trappista apátságokat, és magát a trappista kultúrát.

A trappista sör megnevezést – egyszerűen fogalmazva – azokra a sörökre alkalmazzák, amelyeket trappista szerzetesek főznek. A rend, a ciszterci rend egyik kolostorából, a franciaországi La Trappe-ból származik. 1664-ben La Trappe egyik apátja, Armand-Jean Bouthillier de Rancé, reformokat vezetett be az apátságban, amelyekkel visszatértek a ciszterci rend szigorához. Ekkor született meg a Ciszteri Rend Szigorú Követőinek („Ordo Cisterciensis Strictioris Observantiae”) rendje, amelyet az első kolostor után, trappistának neveztek el.

A rend megalakulása óta számos szabályt módosítottak, enyhítettek, de működésük egyik alappillére, hogy az apátságok továbbra is önfenntartóak, tehát saját maguknak kell előteremteni a működéshez szükséges anyagi feltételeket. A La Trappe apátság sörfőzdéjét 1685-ben alapították, majd később egész Európa szerte más trappista apátságok is nekiláttak sört főzni. Más szerzetesrendekhez hasonlóan a sört elsősorban a monasztikus közösség szükségleteinek fedezésére főzték.

La Trappe Beer by GeoAndri on 500px.com

Manapság a trappista sörfőzdék szintén az apátságok működését támogatják, illetve a fennmaradó profitot jótékony célokra fordítják. A francia forradalom, illetve a 2 világháború során számos trappista apátság sörfőzdéje megsemmisült, korábban viszont igen aktívak voltak: 8 sörfőzde működött Franciaországban, 6 Belgiumban, 2 Hollandiában és 1-1 Németországban, Ausztriában, Boszniában és feltehetően más országokban is.

A 20. században a trappista sörök népszerűsége miatt számos utánzat jelent meg, melyek a trappista nevet, logót felhasználva próbálták a termékeiket népszerűsíteni. Mivel a szerzetesek non-profit tevékenységet végeznek, ezért különféle jogi akadályok miatt hosszú ideg nem tudtak fellépni ez ellen, végül 1962-ben Gent városában indítottak pert egy helyi sörfőzde ellen, innentől vált szigorúbbá a név használata.
1997-ben 8 trappista apátság – 6 Belgiumból (Orval, Chimay, Westvleteren, Rochefort, Westmalle és Achel), egy Hollandiából (Koningshoeven) és egy Németországból (Mariawald) – megalakította a „International Trappist Association” (Nemzetközi Trappista Szövetség) nevű szövetséget, hogy megakadályozzák a rendhez nem tartozó és az előírásokat nem követő „ál-trappista” sörök forgalmazását.

A szövetség egy jól felismerhető logót hozott létre (Authentic Trappist Product), amelyet a trappista közösségek által előállított termékeken (sajt, sör, bor, stb.) feltüntetnek, és amely jelzi, hogy a szövetség szigorú előírásait követve készültek.

A sörök esetében a következő előírásokat kell betartani:

  • A sört trappista apátság falain belül, és a trappista szerzetesek felügyelete alatt kell elkészíteni.
  • A sörfőzde üzemeltetését, a sörfőzés folyamatát és a kereskedelmi értékesítés csatornáit mind a trappista közösség határozza meg. Nem szabad kirívó marketinggel értékesíteni a söröket.
  • A sörfőzde tevékenységét az önfenntartás és a jótékony célok vezérlik, nem pedig a minél nagyobb profit kitermelése.

A holland De Koningshoeven sörfőzde állítja elő az egyik holland trappista sört, amely jogosult az „Authentic Trappist Product” logó használatára. 1999 és 2005 között azonban tőlük is megtagadták a védjegy használatát, mivel 1999-ben a szerzetesek közös vállalatot alapítottak egy kereskedelmi sörfőzdével, amely végül átvette a sörfőzde napi irányítását. A kezdeti 8 apátság közül a Mariawald 2018-ban bezárt, illetve más néven működik tovább, már nem tartozik a trappista apátságok közé.

Maradt tehát 7, melyhez az évek folyamán csatlakozott a Stift Engelszell Ausztriából 2012-ben, a massachusetts-i St. Joseph’s Abbey Spencer apátság 2013-ban, a Brouwerij Abdij Maria Toevlucht (Zundert) szintén 2013-ban Hollandiából, Olaszországból, Rómából a Tre Fontane Abbey 2015-ben, és a Mount St. Bernard Abbey (Tynt Meadow) Angliából, 2018-ban. Trappista sörfőzdének tekintjük továbbá a Mont des Cats-ot Franciaországból, és a Cerveza Cardeña Trappist-ot Spanyolországból, de ők egyelőre még az emblémát nem használhatják hivatalosan.

Hamarosan megjelenő cikksorozatunkban az „Authentic Trappist Product” logóval ellátott söröket előállító apátságokat vesszük sorra.

 

A cikk a Premium Beer és a Beerporn.hu együttműködésének keretében jött létre.