fbpx

Megújuló receptek alapján készülő söröket is kóstolhatunk a nyáron nyíló Zirci Apátsági Sörözőben

Írta: Knap Gábor

2022-02-24 | 13:21 Sörmenet

Zirc kétségkívül az egyik legszebb helyen fekvő magyarországi település. A Bakony lankáinak ölelésében megbújó városban 2015 óta készül újra sör, a ciszterci rend magyarországi központja, a Zirci Apátság pincéiben.

A Zircre érkető turista – akár Győr felől, akár Veszprém irányából érkezik – szinte belefut az apátság épületegyüttesébe, amely minden szempontból meghatározza a kisváros arculatát. A még III. Béla király által alapított kolostor területén ma vadregényes arborétum, izgalmas kiállításoknak helyet adó monostori épület és a barokk templom mellett 2015-óta sörfőzde is működik. De a város sörfőzési hagyományai ennél jóval régebbre nyúlnak vissza, noha 2015-ben szó szerint, mindent újra kellett kezdeni.

A korabeli, 1735-ben alapított főzde ugyanis a mai arborétum területén működött. A mesés kertben található tó neve őrzi az emlékét, amelyet még ma is Seres-tóként szoktak emlegetni. A főzde sorsa azonban nem alakult túl szerencsésen, egy tűzvészben teljesen megsemmisült, és többé nem építették újjá: többszáz évig nem volt hivatásos sörfőzés Zircen.

Saját stílust teremtenek

A Zirci Apátságban 2015-ben döntöttek úgy, hogy belevágnak a sörkészítésbe, amelyet a kezdetektől fogva az a kettősség jellemzett, hogy igyekeztek megfelelni az apátsági szellemiségnek, azaz hagyományos sörtípusokkal képviselni magukat a piacon, de teret engedni a kísérletezésnek is.

A portfóliót áttekintve jól látszik, hogy ezt a célkitűzést azóta is tartják. „Az apátságon belül készülnek a sörök, ez meghatározza a stílusokat, nem lehet vadulni” – mondja Utassy Roland sörfőzőmester, aki egyébként is a klasszikus típusok híve, de előszeretettel visz bele a receptekbe trendi hozzávalókat – mintegy saját stílust alkotva ezzel. Így fordulhat elő, hogy mondjuk egy belga pale ale-t Citra komlóval készítenek. Ez a „külön utas” hozzáállás pedig egyre inkább tetszik a fogyasztóknak is, illetve a rend tagjai is büszkén mutatják a söröket a látogatóknak.

A hat, állandó termék mellé három szezonális érkezik idén

Az egykori sajtérlelő pincében kialakított sörfőzde nagyszerű hely egyébként a sörök érlelésére is, ezért már javában dolgoznak azokon a főzeteken, amelyek majd csak az év második felében, vagy épp a végén jelennek meg.

A hat állandó terméket 2022-ben három szezonális kíséri, és így lesz ez jövőre is, bár nem kell minden évben ugyanazokat a limitált tételeket elkészíteni, ez kísérletezés helye – mondja Roland.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés

Az egyszerűen csak Búza nevet viselő sörük voltaképpen máris egy kissé szokatlan tétel, hiszen se nem német, se nem belga, mert nincs benne koriander van viszont narancshéj. Nagyszerűen áll neki, hogy a bajor búzasörök banános-szegfűszeges ízvilágát lazították a citrusossággal. Tartalmas, mégis könnyen iható terméket alkotva ezzel.

Ennek testvére a Levendulás, amelyben a witbierekben megszokott koriander helyére került a gyógynövény. A főzde célja az volt, hogy könnyed sört készítsenek, amelyben a levendula csak fűszerként jelenik meg, nem pedig meghatározó aromakomponensként. Jó pár kísérlet után állt össze a jelenlegi recept, amelyben a búzasör gyümölcsösségét elegánsan egészíti ki a levendula.

A főzde egyik legnépszerűbb tétele a Promus, ami nem más, mint egyféle malátával és komlóval készülő német helles. A komló pedig, ami belekerül a Saaz, amit több körben adagolnak a készítés során hozzá a sörhöz, így kóstoláskor tetten érhető a fajta teljes ízprofilja, a fűszerességtől a gyümölcsös citrusosságig.

A Dubbel a sörfőzde korábbi belga sörét váltotta. A maláta a lényege, ugyanis a fő ízkaraktereit ez határozza meg. Hagyományos, jól fogyasztható, karamelles ízvilágú sör. Ugyancsak a belga vonalat erősíti a Tripel, amely eredetileg száraz, szénsavdús sör, ám Zircen zabpehely is kerül bele, amely egy igen határozott, krémes testet ad az italnak. Az erős, malátás alapot, és a 7,8 százalékos alkoholtartalmat pedig a citrusos komlóaromák oldják.

Utassy Roland sörmester és Prikkel Ákos cégvezető

Újdonság a sörfőzde kínálatában a Skapuláré, egy éjfekete láger, 5,8 százalékos alkoholtartlommal, malátás, kávés, csokis ízvilággal, amelyet a választott komló tesz vibrálóan gyümölcsössé. Az erős tónusok egy elegáns, lehengerlő intenzitású sört eredményeznek!

Ami pedig az időszakosan elérhető söröket illeti, Zircen három ilyen tételen már javában dolgoznak, így a Pünkösd környékén megjelenő – egyelőre titokban tartott főzeten is. A ciszterciek lenagyobb ünnepére, Szent Bernát napra, azaz augusztus 19-re pedig egy ír vörös sör készül, amely kissé már őszi hangulatú, de azért inkább nyár végi, könnyed tétel lesz. Karácsonyra pedig egy quadrupelen dolgoznak. Az a sör 12 százalékos alkohol tartalmú, a stílusra jellemzően sötét, aromagazdag ital lesz, olyan kísérleti komlókkal készítve, amelyek plusz, kókuszos illatjegyeket adnak majd hozzá.

Az apátság egész napos programot kínál

A megkapó szépségű apátság, a barokk templom, a monostori épület kiállításai, az arborétum és a sörfőzde együtt egész napos programot kínál Zircen, ahová egyébként évente 50-60 ezer turista érkezik. A várost átszelő Győr és a Balaton közötti országúton pedig mindig élénk a forgalom, ezért is előzik meg nagy várakozások azt a vendéglátóhelyet, amelynek terasza az apátság udvarára néz majd, és ami mellett lesz az arborétum új bejárata.

A Zirci Apátsági Manufaktúra első sörözője nyáron nyílik meg, a hatféle, csapolva elérhető zirci sör mellett pedig olyan klasszikus, sörös fogásokkal készülnek, mint a sült kolbász vagy a kemencés csülök. Érdemes lesz hát betérni, és a finomságok mellé a lehető legfrissebben is megkóstolni a zirci söröket!

Ha te is meglátogatnád a Zirci Apátsági Manufaktúrát, szeretettel várnak, itt tudod előre jelezni a szándékod!