Sör-étel párosításokról is tanulhatott a borszakma a VinCE Budapesten, ahol a Magyar Sörgyártók Szövetsége tartott sörgasztronómiai kiselőadást. Megnéztük mi is.
Vásárhelyi István sörgasztronómus és Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója tartott előadást csütörtökön a VinCE Budapest szakmai napján. Videó.
Már az első évben 200 millió dobozos sört adott el a Gottfried Krueger Sörfőzde, amely először merte meglépni, hogy bádogdobozba zárta a folyékony kenyeret.
Barbell Brew néven hozták ki azt a sört, amit a testépítők nyugodtan nyomhatnak fehérje shake helyett. Ízre szinte biztos, hogy jobb, és 21,8 gramm fehérje is van benne üvegenként.
A Romániában működő összes nagy gyártó – Bergenbier, Heineken Románia, Tuborg, Ursus Románia – sörei mind adalékanyagokkal felütött löttyök – írja egy riportra hivatkozva a Transindex.ro.
Lénárd András, a Csíki Sör tulajdonosa Budapesten ivott egyszer egy kiváló sört, és akkor fogalmazódott meg benne a sörgyáralapítás ötlete. Ezúttal egy videóban mesél a kezdetekről, és esik 1-2 szó a Heineken-perről is.