Kampány indult a magyar sajtok népszerűsítésére – próbáld őket sörrel is!

Írta: BeerPorn.hu

2018-06-05 | 07:57 Magazin

Fotó: Pxhere.com

A Magyarországon gyártott kézműves sajtok népszerűsítésére indult kampány a közelmúltban. A szervezők nem törték össze magukat, hogy valami blikkfangos elnevezést találjanak a kezdeményezésnek, így a neve „A magyar sajt jó” lett.

Sándor Tamás, a Bükki Sajtmanufaktúra vezetője a kampány indításának alkalmából felidézte, hogy a magyar sajtkultúra a 19. század végéig vezethető vissza. Akkor még elsősorban juhtejből készültek a magyar sajtok, kezdetben svájci, olasz és holland sajtmesterek vezetésével. A 20. század elejére aztán több magyar sajttermelő szövetkezet is elindult Magyarországon, de előbb egy száj- és körömfájás járvány, majd a kollektivizálás állta útját a magyar sajtkultúra kibontakozásának – emlékeztetett.

Elmondása szerint a rendszerváltás után ismét egyre többen kezdtek sajtkészítéssel foglalkozni, 2018-ra pedig már Magyarország számos régiójában működnek sajtmanufaktúrák annak ellenére is, hogy egyre kevesebben tartanak tejelő állatokat az országban.

Sándor Tamás elmondta, legalább húsz-harminc magyarországi sajtmanufaktúra termékeit tudja biztonsággal ajánlani, és ezek száma egyre bővül.

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés,

Papp Gergely, a Capella Kecskesajtok egyik tulajdonosa a kecskesajtok világáról szólva kiemelte, hogy a kecsketejnek számos pozitív élettani hatása ismert, rengeteg ásványi anyagot és vitamint tartalmaz és közelebb áll az anyatejhez, könnyebben emészthető, mint a tehéntej. A jó emészthetőséget a kecskesajtban található apró zsírmolekulák is segítik, béta-kazein tartalmának köszönhetően pedig tejérzékenyek is bátrabban fogyaszthatják a kecsketejet és -sajtot – számolt be Papp Gergely.

Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus értékelése szerint a magyar sajtok között már akadnak olyanok, amelyek szigorú, nemzetközi mércével mérve is megállják a helyüket. Egy jó sajt kiválasztásakor egyaránt vizsgálni kell a külső megjelenést, a textúrát, a zamatgazdagságot és az ízek tartósságát – közölte.

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés,

Tudvalevő, hogy a sajtok nem csak borokkal, hanem körültekintően kiválasztott sörökkel is nagyszerűen párosíthatók.

John Holl, aki korábban a New York Times munkatársa volt, manapság pedig az All About Beer Magazine című kéthavi lap főnöke egy korábbi videóban kifejtette, hogy testesebb sörhöz, gazdagabb aromájú sajt illik, és fontos résen lenne a sörök és sajtok közös jellemzőivel kapcsolatban, illetve a kontrasztokkal is jól lehet játszani. Szerinte szűretlen búzasörhöz a friss kecskesajt, az IPA-hoz angol cheddar, a duplabakhoz érlelt gouda és a tripelhez a Taleggio nevű, olasz rúzsos sajt a legkirályabb.