fbpx

Heineken: jövőre is marad a bizonytalanság

Írta: BeerPorn.hu

2021-12-25 | 07:51 Hírek

Egyelőre megjósolhatatlan, hogy mikor térhet vissza a vendéglátás és vele együtt a sörfogyasztás a megszokott mederbe – vélik a Heineken Hungáriánál. Decemberben pedig megjelentek az első magyar komlóval készülő Soproni 1895 sörök.

A Heineken Hungária várakozásai szerint a jövő évet alapvetően továbbra is a pandémia és az ezzel járó számos bizonytalansági tényező befolyásolja majd.

A cég törekszik arra, hogy hosszú távon a lehető legmagasabbra emeljék a helyi beszerzés arányát – írja a Világgazdaság. A szállítási útvonalak lerövidítésének céljával született meg többek között az a projekt is, amelynek keretében három évvel ezelőtt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel a Somogy megyei Kastélyosdombón belevágtak a hazai komlótermesztés feltámasztásába.

Az első, magyar komlóval készült Soproni 1895 sörök idén decemberben kerültek a boltok polcaira.

A lapnak arról is beszámoltak, hogy a Heineken Hungária volt az első nagyüzemi sörgyártó Magyarországon, amely (idén tavasszal) kivonta a PET-palackos termékeket a portfóliójából. Azóta kizárólag üveges, hordós és végtelenszer újrahasznosítható alumíniumdobozos termékeket gyártanak. Illetve megváltak a műanyag poharaktól is.

A Heineken csoport a célkitűzések szerint 2030-ra karbonsemlegesen működik majd, és a kibocsátott szennyvíz százszázalékos tisztítását és a nem újrahasznosított hulladék mennyiségének nullára csökkentését is vállalták. Emellett kiemelten kezelik a felelős alkoholfogyasztás kérdését: a kommunikációs költségvetésük 10 százalékát ennek az üzenetnek a népszerűsítésére fordítják.