fbpx

Somogyi komlóval készül majd a Soproni 1895

Írta: BeerPorn.hu

2021-08-30 | 08:08 Hírek

Fotó: Pxhere.com

Immár 13 hektáron található komlóültetvény a Somogy-megyei Kastélyosdombón, ahol szombaton bejelentették: helyi komlóval készül majd a Soproni 1895 prémium lager.

A komlótermesztésnek nagy hagyománya volt Magyarországon, ám az elmúlt évtizedekben a hazai termesztés szinte teljesen eltűnt. Ezt a hagyományt próbálta újjáéleszteni a Heineken Hungária és az Ökumenikus Segélyszervezet három éve indult közös programja, az Agrárminisztérium együttműködésével. A kezdeményezés célja: növelni a jó minőségű, magyar alapanyagok mennyiségét a sörgyártásban, s emellett hozzájárulni a hátrányos helyzetű régióban élő, a termesztésbe és feldolgozásba résztvevő családok megélhetéséhez. 2021 nyarának végén immár második alkalommal zajlott a szüret Kastélyosdombón, amelyet hétvégén családi-zenei programmal ünnepeltek.

A rendezvény megnyitóján Lehel László az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, elmondta, hogy a karitatív szervezet kezdeti kastélyosdombói jelenléte mára a környező települések közül többet is magába foglaló térségfejlesztésben teljesedik ki. Hozzátette, hogy a két évvel ezelőtti 1 hektár helyett ma már 13 hektáron található komlóültetvény, kiemelte, hogy mint minden tevékenységük esetében, úgy itt is a minőségi munkavégzés és a fenntarthatóság kiemelt szempontok.

Geert Swaanenburg, a Heineken Hungária vezérigazgatója kifejtette: három éve a 70-es években szinte teljesen megszűnt magyarországi komlótermesztés újjáélesztése volt a cél Kastélyosdombón. Az akkori tervek mára valósággá váltak, hiszen immár a második komlószüreten vehet részt a Somogy megyei településen. Vállalatának fontos elve, hogy lehetőség szerint mindig minél több helyi alapanyagot használjon föl a sörkészítés során, ezért is külön öröm, hogy most már magyar komlót is fognak tudni használni a gyártás során. A vezérigazgató a kastélyosdombói szüret alkalmával ünnepi bejelentést tett, miszerint a Soproni 1895 nevű prémium lager sörükhöz már a kastélyosdombói komlót fogják használni.

A 2018 őszén egy hektáron ültetett, Perle, Saazer és Chinook komlót 2020-ban lehetett először szüretelni a területen. Idén augusztus második felében kezdődött el a komlószüret, ahol a fiatal ültetvény növényein a Perle esetében 30, a Saazer fajtán 40 százalékkal több termés látszik, mint az előző évben, míg a Chinook növényeken a tavalyihoz hasonló mennyiséget várnak. Az Ökumenikus Segélyszervezet ültetvényein szüretelőgéppel kezdték meg a munkálatokat, s a jövőben fontos szerephez jutnak várhatóan a szárító- illetve pelletáló berendezések is, amelyekkel összesen akár 25 hektár komlót is fel tudnak majd dolgozni.