Elkészül az étel, majd pedig trágyáljuk meg! – ez mi a fenét jelenthet?

Írta: BeerPorn.hu

2017-09-19 | 07:37 Magazin

A Malter BeerStro Monarchia című, gasztro- és sörtörténeti sorozatának folytatásaként ezúttal a puliszka és a csorbaleves hazája, Erdély került terítékre, méni miccsel és vörös sörrel körítve.

Ausztria, valamint Csehország után ezúttal az évszázadok óta kultúrák gyűjtőhelyének számító Erdély került terítékre a Monarchia című gasztrotörténeti sörvacsora sorozat keretében. Az érdekes történetekről az este során Fazekas Csaba és Paksa Rudolf gondoskodott.

Tulajdonképpen mit nevezünk ténylegesen Erdélynek? A válasz erre a kérdésre, hogy korábban csak a Királyhágón túli területek tartoztak ide, azonban a trianoni békeszerződést követően a közgondolkodás Partiummal együtt egy egységként kezelte. Erdély azonban mindenképp különleges hely évszázadok óta, hiszen számos nemzeti kultúra képviselteti ott magát. A többnemzetiségnek hála, a nemzetek gasztronómiai hagyományai is összeadódnak.

Erdély étkezési kultúrájában a reneszánsz konyha a meghatározó, mely a 16. századtól Magyarország három részre szakadása alatt fenn is maradt. Viszont az ország újraegyesítésekor új szokások jelentek meg. Nyugat-Magyarországon a barokk konyha ütötte fel a fejét, megjelentek olyan újvilági javak, mint a burgonya, a paprika vagy a paradicsom, vagy luxuscikkek, mint például a dohány. Apor Péter székely arisztokrata író óva is intette a székelyeket ezektől, nehogy elkényelmesedjenek az emberek. Sokáig nem is lett szerves része az erdélyi ételeknek például a paprika vagy a paradicsom sem.

Fazekas Csaba és Paksa Rudolf

Az első székely szakácskönyvek számos érdekes leírást tartalmaznak. Legizgalmasabb talán a receptekben az ételek elkészülési idejének meghatározása. Így nem biztos, hogy ma valaki kapásból tudná mennyi pontosan a „tikmony sütési idő” (tikmony: tojás), vagy meddig tart a „főzni amíg készen nem lész” utasítás. De a fogások ízesítésére tett javaslatok sem feltétlen jól behatárolható mennyiségeket jelölnek, mint a „szórd meg módjával”, vagy a nem túl gusztusosan hangzó „elkészül az étel, majd pedig trágyáljuk meg” felszólítás, melynek nincs sok köze a trágyához, ezzel a kifejezéssel illették akkoriban a fűszerezést.

És mit kell tudni az erdélyi ételekről? Fontos, hogy a reneszánsz konyhának hála, jellemzők a nagyon fűszeres húsételek. Az ízesítéshez olyan zöldfűszereket használnak, mint a tárkony, a majoránna vagy a kakukkfű. Meghatározó még a torma használata, ami szász eredetű. Tipikus erdélyi húsétel a hosszában felvágott húsból készülő tokány. Jellegzetes étel a savanyú ízű csorbaleves, vagy a kukoricadarából készülő puliszka, amit köretként vagy főételként is el lehet fogyasztani juhtúróval vagy tejföllel ízesítve.

Általánosan azonban elmondható, hogy a nemzeti sokszínűség következtében igen nehéz megmondani, melyik erdélyi étel honnan ered ténylegesen. Erre remek példa a sörvacsora alatt elfogyasztott mics, melyet a románok és a székelyek is magukénak mondanak, de az biztos, hogy ez a délszláv csevapcsicsára emlékeztető, többféle darálthúsból készült fűszerezett húsrudacska. A micset kísérő kovászos uborka, a sült paprikakrém és a házi kenyér remek ízharmóniát eredményezett. Az ételhez járó Hekkelberg Fux vörös sör karamellás ízével, enyhén kesernyés lecsengésével, ideális kísérője volt a vacsorának.

Jó hír, hogy a sorozat még mindig nem ért véget! Szeretnél a következőkben személyesen részt venni valamelyik esten? Látogass el a következő sörvacsorára a Malter BeerStroba, agol szeptember 20-án Magyarország gasztrotörténete kerül sorra!

Szöveg és fotó: Szente László