Íme 5 jó ok arra, hogy eltölts egy őszi hétvégét Pilzenben

Írta: BeerPorn.hu

2017-09-20 | 07:08 Magazin

Fotó: Vyletnik.cz

Prágába pikk-pakk elvisz a repülő, onnan pedig már csak egy óra Pilzen, Csehország negyedik legnagyobb városa, amely elsősorban természetesen a Pilsner Urquellről híres. A városban minden a sörről szól, imádni fogjátok!

A nyugat-csehországi Pilzen négy folyó találkozásánál található. Prágától alig 100 kilométerre van, nyugat felé. Ott született Emil Škoda, aki – meglepően – a Škoda műveket alapította, van egy szép kis tó a környéken, meg jópofa az állatkert, de mind tudjuk, hogy Pilzenben minden a város híres söréről szól.

Az idén 175 éves Pilsner Urquell nem létezne, hogyha 1842-ben Jozef Gröll sörfőzőmester nem gurít nagyot azzal, hogy az alsóerjesztéssel készülő sör főzése során a szokottnál tovább forralja a cefrét, no és a zateci aromakomló bőséges adagolása is biztosítéka a pilsner jellegzetes kesernyés ízének.

A sört (és a gyárat) minden évben óriási hepajjal ünneplik, idén ez október 7-én lesz – szállást foglalni a városban arra a hétvégére már hetek óta lehetetlen (pláne, hogy Pilzenben játszik azon a hétvégén világbajnoki selejtezőt a cseh fociválogatott is).

De ne csüggedj, ha esetleg nem jutnál most el a Pilsner Festre, itt van 5 további ok egy pilzeni hétvégére!

1. A Pilsner Urquell gyár

Fotó: Flickr/Matthias Staubach

Bizonyára nem volt nehéz kitalálni, hogy ez lesz az első… Hiszen a gyár nem csak a fesztivál idején látogatható. Király kis filmen mutatják be, hogyan készül a sör Pilzenben, csekkolhatod a főzőházat, azt a helyet, ahol az érlelés történik, megmutatják a pincét, és természetesen egy kis kóstoló is vár a túra végén. Ja, meg a Pilsner bolt, ahol a sörön kívül – ha Pilsner Urquelles tangát nem is –, de pólókat, kabátokat, sapkákat és még papucsot is vehetsz.

2. A sörgyár múzeum

Már az épület is különleges, hiszen egy középkorban épült, egykori sörfőzdében rendezték be a kiállítást, amely a sör történetét meséli el az ókortól a nagyipari sörfőzés kialakulásáig. Állítólag ez a legrégebbi sörös tematikájú múzeum a világon, és természetesen van egy jó kis kocsma is a komplexumban. A neve Na Parkáne, és a csapokból szűretlen Pilsner Urquell folyik!

3. Kocsmák/ivók/kricsmik

Fotó: Totalales.co.uk

Pilzenben természetesen egy rakás remek söröző várja a turistát. A fent emlegetett Na Parkáne mellett a The Pubban is hozzájuthatsz a szűretlen pilsnerhez, a katedrális melletti U Salzmannu pedig nagyon kúl ételekkel is vár, csakúgy, mint a szintén közeli U Mansfelda. Az emlegetett helyeken első sorban Pilsner Urquell kérhető, de a városban több olyan ivó is működik, ahol cseh kisüzemi söröket kóstolhatsz!

4. Alagútrendszer a város alatt

Fotó: Thecrazytourist.com

A Perlová utcában lehet lemenni abba az alagútrendszerbe, amely egymással összekapcsolt, két- és háromszintes pincékből áll össze. Az első járatok a 13. században épültek, és még az 1800-as években is vájtak újakat. Mind a 17 kilométer nem járható be, de így is nagyszerű élmény 9-12 méterrel a belváros alatt kolbászolni.

5. Szent Bertalan-székesegyház és a zsinagóga

Fotó: Plzenskavstupenka.cz

Ha már egész hétvégén kerülgeted, el ne felejtsd jobban is megnézni ezt a 13. században épített gótikus templomot, amely 1981-ig a Csehország legmagasabb épületének számított. A szikár, tekintélyt parancsoló épületet többször is sújtotta tűzvész, így átalakításokra szorult, leginkább a 13. és a 16. század között. Gót kívül-belül.

A kicsit kijjebb található zsinagóga pedig állítólag a világ legnagyobb ilyen épülete. A 19. században építették, romantikus és neogót stílusban.

Itt egy kis segítség az eligazodáshoz, jó mulatást!

Térkép: Pilsen.eu