135 palack tömény kuriózum: bemutatkozott a MA Artisan Ales

Írta: Knap Gábor

2021-11-10 | 15:40 Magazin

A sörkülönlegességek után kajtató körökben fél óra alatt körbement a korábban a Horizontból, majd a Firstből ismert Ábrahám Máté MA Artisan Ales nevű formációja első sörének, a Tisza Red Wine Barrel Aged Wild Ale-nek a híre.

A Tisza Szekszárdon, a Brew Your Mind-nál készült, ahol biztonságosan megoldható volt a vadélesztőkkel való munka – hiszen azokat egy ale és lager vonalon mozgó főzdébe nem szívesen szokták beengedni. Máté azonban régóta szeretett volna a wild és a mixed fermentation vonalon elindulni, mert szerinte nagyon érdekes terület és rengeteg lehetőség van benne, valamint itthon elég kevesen foglalkoznak vele.

„Amikor lefőtt az alapsör, az volt az első lépés afelé hogy ez egy saját brand alatt fusson, mivel ez a fahordó miatt már olyan mennyiség (210 liter), ami saját fogyasztásra picit sok lenne. Így akkoriban (2020 elején) indult el igazán a dolog, de még azt megelőzően volt számos kísérlet, és rengeteget olvastam utána a témának. Amúgy a szemfüleseknek a MA Artisan Ales logo már ismerős lehet, hiszen a korábban, a Brew Your Mind-dal közösen jegyzett kollab szérián, a Candy Flipen már ott volt.” – mesélte a Beerporn.hu-nak a sörfőző.

Máté szeretné, ha minél több ember ismerné meg a vadélesztőkkel készült, hordóban érlelt söröket, hiszen azok egészen más élményt kínálnak, mint a jól ismert alsó- és felsőerjesztésű típusok.

Kedvenc sörökből szaporításra került élesztők?

Ábrahám Máté és az egyik új MA Artisan Ales tétel

A Tisza olyan élesztőkkel készült, amelyeket a sörfőző néhány olyan tétel palackjából szaporított fel, amelyeknek szereti a karakterét. Az alapsör elkészítésénél a minél egyszerűbb ízvilág kialakítása volt a cél, hogy inkább az élesztőről és a hordóról szóljon a sör. „A főerjedés normál élesztővel történt, ezt követően került az ital a hordóba, és ott kapta meg a szaporított élesztőket, azután indult az igazi türelemjáték, hogy mikor áll össze olyanná, amivel elégedett vagyok, vagy rá kell-e még majd valamivel oltani. Szerencsére egy jóbarátomnak, Kiss Katának és a Craft Labs nevű sörökre specializát laborjának köszönhetően folyamatosan képet kaptam arról, hogy milyen és hányféle törzzsel mennek a sörök, hány brett, lacto vagy pedio törzs található meg bennük, így rálátásom volt, pontosan mi és hogyan hat a folyamatokra, illetve, hogy szükség esetén mivel érdemes még ráoltani egy-egy az adott tételre. Az pedig a véletlen műve volt hogy pont egy évvel a hordóba töltés után tudtam palackozni.” – idézte fel a sör készítését Ábrahám Máté. Szerinte ezeknél a típusú söröknél egyébként nem lehet előre megtervezni mikor készülnek majd el, a sör dönti el mikor áll össze olyanná, amivel a készítője elégedett.

Adódik a kérdés, hová lett a többi sör, hiszen a 210 literből nagyon karcsú a 135 darab, 0,375-ös palack… De erre is megvan a válasz: a tételt a kifejtést követően háromfelé választották, így lett a natúr változat a Tisza, és lesz még két különböző gyümölcsös is belőle, amelyek épp arra várnak, hogy a palackban nyerjék el azt a formát, amikor a nagyközönség is kóstolhatja majd őket.

Az egyik főszereplő a hordó

Az egyébként Szegeden született és felnőtt Máté rengeteg Tisza-parti emléke miatt a folyóról elnevezett sör ízprofiljának kialakításában roppant lényeges elem volt a hordó, így körültekintően kellett kiválasztani. Végül a Kristinus pincészettől vásárolták a használt darabot, amelyből frissen ürítette ki a borászat a merlot bort, így a hordó még szép aromákkal és karakterrel bírt.

Nem titok egyébként, hogy a Tisza remélhetőleg évjáratos tétel lesz, hiszen ugyanezen eljárással már a kiürített hordóban van a következő széria, amelynek a legnagyobb kérdése jelenleg, hogy hozza-e majd azokat a jegyeket, amit az első generáció, hiszen már a fában élnek azok az élesztőkultúrák amik az első sör karakterét adták.

Mi van még a MA Artisan Ales tarsolyában?

„Remélem még idén a Tisza egyik gyümölcsös változatával is ki tudok jönni, még kiderül, melyik áll előbb össze olyan formára, hogy bemutatásra kerülhessen” – mondta Máté. A márkával szeretne főképp a hordóérlelt, wild vonalon mozogni, és jó hír, hogy vannak már folyamatban új tételek, köztük olyan is, amely már több mint egy éve hordóban van. Emellett pedig újabb kollab sörök is jöhetnek a MA Artisan Ales logójával ellátva.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés

A Tisza Red Wine Barrel Aged Wild Ale-t a következő helyeken csípheted még el, ha szemfüles vagy:

  • Csakajósör
  • Hopaholic
  • Hops Beer Bar Budapest
  • Beerselection.hu