Cikk megosztása
Eddig csak egy sörvacsorán jártunk a Dreher Sörgyárban. Kellemesek az emlékeink, de fontos hozzátenni, hogy az már lassan másfél éve volt. Itt volt az ideje újra megnézni, milyen gasztroélmény várja a látogatókat, hiszen nagyjából tíz forduló után két valószínű változat állhat egy-egy ilyen kezdeményezés előtt: időről-időre megújulva érdekes tud maradni, vagy szépen elszürkül az egymás utáni alkalmak során.
A vacsorákban közös, hogy a korábban Ausztriában, Németországban és Svájcban is dolgozó Lenk Zsolttal Vásárhelyi István sörblogger dolgozik együtt a sör-kaja párok összeállításakor, illetve minden alkalommal a vacsorára érkezők egy kb. fél órás sörgyártúrán is részt vesznek.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az április vacsora a zöld szín jegyében, jobbára tavaszi hangulatú fogásokkal dolgozott. Elsőként rögtön jött is egy remekül kitalált hideg előétel, pisztráng és kaviár, zöld mousse-al és turbolya dressinggel. A mousse kapott egy nagy adag karalábét, ami különösen jól állt a füstölt halhoz, és a zöldalma is szép eleme volt az összeállításnak. A turbolyával együtt azonban már olyan sok íz került a tányérra, hogy simán maguk alá gyűrték a Dreher Goldot. Minden működött – már ami a tányéron belüli dolgokat illeti.
Hogy a fent nyitva hagyott kérdésre (ti. meg tud-e újulni a Dreher sörvacsorája, vagy unalmassá válik) már az előétel után válaszoljunk: még mindig működik a dolog. Annál is inkább, mert Lenk Zsolt olyanokkal rukkol elő, mint a zöldborsóleves panna cottával. Nos, ez mindenféleképp maradéktalanul beleillett a zöld kompozícióba. Könnyű a leves, könnyű a szintén megújult Kozel is. Mindkettő édes egy hajszálnyit, szépen működtek együtt – együtt kóstolva a falat/korty végére a zöldborsó íze marad meg.
A spenót pürével és a tavaszi kert zöldségeivel kínált bivaly hátszín párja a cég jelenlegi (saját készítésű) portfóliójának legerősebb darabja, a Dreher Red Ale volt. A hús természetes ízét a boróka, és a rozmaring segítette, köretként pedig egyszerre volt tök egyszerű és elegáns a spárga, a kelbimbó, a parázsburgonya és a nagyon enyhén fokhagymás paraj. A képlet egyszerű: a sör komlóival a zöldségekre, a színével a húsra reagált. Jó páros.
A desszert kivivel kínált pisztáciás csoki mousse volt, ha pedig megtippeltetnénk, hogy melyik Dreherrel, alighanem az olvasók 100 százaléka a Dreher Bakra szavazna. Így is volt. A korábbi emlékeimhez képest a Dreher Bak szikárabb, elegánsabb sör benyomását keltette. Enyhe fanyarsága a csoki mousse-szal jól értelmezhető párt alkotott. Desszert – azt leszámítva, hogy túl nagy adagot kaptunk belőle – nagyszerű ízű volt, roppanós, pisztáciás csoki és ostya alapozta a kellemes csokikrémet, egyedül a pisztáciazöld borítás sikerülhetett volna elegánsabban.
A Dreher sörvacsorájával kapcsolatban az a legfontosabb észrevétel, hogy néhány éve még elképzelhetetlen lett volna színvonalas vacsorát összetenni úgy, hogy csak a cég itthon készülő termékei szerepeljenek benne. Ez viszont megváltozott, és Lenk Zsolt továbbra is remekül érzi a sörgasztro témát. A sörgyárlátogatással egybekötve ezek a sörvacsorák nagyszerű programok azoknak, akik most ismerkednek a különböző sörökkel és a hozzájuk illő fogásokkal.