25 magyar kisüzemi sörfőzde fogott össze, hogy június 5-én, a Nyitott Főzdék Napján egyszerre mutatkozzon be az érdeklődőknek. Pannonhalmán apátsági sörökkel, Budapesten többek között szakértői előadásokkal és fickósör kóstolóval, Ózdon „vak” sörteszttel várják a vendégeket a Nyitott Főzdék Napján.
Viszlát, te szeles, esős, de legalább nyitást, és amúgy pedig szuper söröket hozó május! Jóképú NEIPA, kadarkás grape ale, dupla witbier és nyári porter, kávés savanyúság a Főzdepark búcsúsör – ezek voltak a május legemlékezetesebb újdonságai!
Folytatjuk a Nyitott Főzdék Napját ajánló sorozatunkat, amelyben ezúttal családi programokat, izgalmas koncerteket, szuper főzdetúrákat, és persze illatozó street food ételeket, és söröket ajánunk a figyelmetekbe Győrújbaráttól Tokajig!
Együttműködik a Hungary Helps programmal a Templárius Alapítvány és a Szent András Sörfőzde, a Templárius nevű sör megvásárlói lerombolt európai keresztény kegyhelyek felújításához járulnak hozzá.
A legjobb tavaszi sörélmények listázása mellett természetesen nem feledkezhetünk meg álandó sorozatunkról sem, amelyben azokat a kisüzemi újdonságokat soroljuk, amelyek a legemlékezetesebbek voltak számunkra az utóbbi hetekben.
A TesztAndrás a Szent András Sörfőzde játszótere: kis szériás, kísérleti, izgalmas sörök sorozata. Két IPA után, harmadik sörként a Delta.13 jelent meg, amiben minden benne van, amire tavasszal egy sörkedvelő vágyik!
Rohanunk bele a tavaszba. Az első hónap el is telt belőle, mi pedig csak úgy kapkodtuk a fejünket, hiszen – ahogy az lenni szokott – a tél végén a sörfőzdékben is beindult az élet. Az munka első gyümölcsei pedig már be is érettek!
Idén is elkészültek a Szent András Sörfőzde húsvétváró, nyuszis sörei! Az alapja mindkettőnek egy színpompás NEIPA, de míg az egyik megmaradt az alapoknál, a másikba sárgabarack és bazsalikom is került!
Sörajánlónkban a február legizgalmasabb újdonságaiból szemezgetünk. Jöjjön ezúttal egy porter és egy NEIPA Kiskunhalasról, IPA változatok Békésszentandrásról és három király kóstolnivaló Budapestről!
Második podcastünkben Bukovinszky Bélával, a Szt. András Sörfőzde egyik tulajdonosával és Mátyus Tamás, valamint Kiss Máté házisörfőzőkkel beszélgettünk a közelmúltban megjelent Teszt András szériáról, illetve a magyar sörállapotokról.
