Segal Viktor szerint itthon a sör-étel párosítások, valamint a sörökre hangolt vacsorák műfaja még alakulóban van. A séf úgy véli, a könnyebb sörökhöz egyáltalán nem nehéz megfelelő ételeket párosítani, az összetettebb karakterűek esetében egy fokkal nehezebb a feladat.
Március elején Bukarestbe viszi 10 magyar kisüzemi főzde termékeit a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete.
Huszonhetedszer rendezték meg České Budějovicében az Arany Sörpecsét (Pivní pečeť) versenyt, ahová több száz sörfőzde termékei – ezernél is több sör indult. Egy magyar érdem született, a gyümölcsös sörök kategóriájában.
A Szent András Sörfőzde és a kecskeméti Keser gyűjtött be egy arany és egy ezüst érmet Csehország új, remekül csengő „World Beer Idol” versenyén.
Január elsejétől kétmillió liter sört is előállíthatnak a kis sörfőzdék anélkül, hogy kiesnének a „kisüzemi” kalapból.
Pénteken délután nyitott meg a nagyközönség előtt Budapest legújabb, különleges söröket kínáló sörözője, az Ogre Bácsi, ahol a fő szerepet a házigazda mellett a Szent András Sörfőzde termékei játsszák majd.
A Szent András Sörfőzde egyike azon kevés hazai kisüzemi főzdének, amely a kilencvenes évek óta jelen van a piacon, sőt mára legdinamikusabban fejlődő üzemek között emlegetik őket.
A franciák úgy intézték, hogy a foci EB idén épp azon a napon kezdődjön, amikor a budapesti Főzdefeszt. Az épp belobbanó fociláz alkalmából arról faggatóztunk a fesztiválon, mit ajánlanak a meccsekhez a sörkészítők.
Néhány példa addig is volt arra, hogy hipermarketekben áruljanak kisüzemi söröket, de úgy tűnik, egyre több ilyenre lesz példa. Néhányan örülnek, páran fanyalognak. Itt az ideje állást foglalni!
A Szent András Sörfőzde Magyarország egyik legnagyobb tradíciókkal rendelkező kisüzemi sörfőzdéje, amely 1993 óta működik Békésszentandráson.
