Nem lett jó a malátatermés sem Észak-Amerikában, sem pedig Európában, úgyhogy komoly problémák jöhetnek a sörárpa ellátásban. És ez már az árakban is megmutatkozik.
A hazai sörgyártás volumene nagyot esett 2020-ban a járvány hatására. Idén sikerülhet ledolgozni valamennyit a hátrányból, de a számokból látszik, a pandémia előtti szintre még nem sikerül felkapaszkodni.
Négy összegző táblázat, amelyek a magyar sörfogyasztásról, árakról és sörtermelésről szólnak. Az árak növekednek, a volumen csökken, a fogyasztás enyhén emelkedik.
Az amerikai Beer Institute közvélemény-kutatása szerint nem igaz, hogy az emberek többet ittak a lezárás hónapjaiban, de elhiszik, hogy felpörgött az alkoholfogyasztás.
19 hétig voltak teljesen zárva a szlovák vendéglátóhelyek a koronavírus járvány miatt. Nem meglepő, hogy mindez nagyon meglátszik a szomszéd sörpiac teljesítményén.
Minden negyedik német sörfőzde került olyan jelentős veszélybe, hogy a Német Sörgyártók Szövetsége megkongatta a vészharangot: a második világháború vége óta nem látott csapást emlegetnek.
Éves összehasonlításban tavaly 6,9 százalékkal 20,1 millió hektoliterre csökkent a Csehországban főzött sör mennyisége – közölte a cseh söripari szövetség kedden Prágában.
Romániában is drasztikusan visszaesett a vendéglátásban eladott sör mennyisége a járvány hatására a tavalyi évben, mennyiségileg azonban nagyjából hozzák a 2019-es szintet.
Legalábbis ezzel triggereli a cseh Focus közvélemény-kutató intézet felmérése azokat, akik Csehországot csak a sörrel tudják azonosítani. A vizsgálatban megkérdezettek 73 százaléka mondta azt, hogy borfogyasztó, 65 százalék pedig azt, hogy többnyire inkább a sört választja.
Hét és fél százalékkal esett vissza az öt legnagyobb magyar sörgyártó forgalma 2020-ban. A legdurvább csökkenés nem meglepően a csapolt sör értékesítésében figyelhető meg, van azonban néhány olyan termék, amely viszonylag jól át tudta vészelni a 2020-as évet.