Hazatértek, és megmentették a söripart

Írta: BeerPorn.hu

2021-04-11 | 13:58 Hírek

Romániában is drasztikusan visszaesett a vendéglátásban eladott sör mennyisége a járvány hatására a tavalyi évben, mennyiségileg azonban nagyjából hozzák a 2019-es szintet.

A vendéglátóipar 45 százalékkal kevesebb sört adott el 2020-ban Romániában, mint egy évvel korábban.

A járvány hatására a tavalyi év első félévében 7 százalékkal esett vissza a fogyasztás, és a Romániai Sörgyártók Egyesülete arra számított, hogy a második félévben nem sikerül ledolgozni a visszaesést, az élet azonban rácáfolt az üzletemberekre – írja a Maszol.ro.

Dragoș Constantinescu, a szervezet elnöke úgy nyilatkozott, hogy a vendéglátóipar lezárását részben kompenzálni tudta a kiskereskedelem, illetve a megszorítások miatt sok vendégmunkás ideiglenesen hazatért, akik felpörgették a fogyasztást.

Csakúgy, mint nálunk, a vendéglátóiparban értékesített sör esett vissza leginkább: 2019-ben a teljes román piac 3,4 százalékát tette ki a csapolt sör, 2020-ban ez 2 százalékra csökkent. Nőni tudott azonban a dobozos sör részesedése (1,7 százalékponttal nőtt), de a PET palackos sörök eladása is növekedni tudott (2,2 százalékkal).

A PET palackok részesedéséről épp a napokban írtunk. Romániában egyébként 2015-2019 között szépen szorult vissza a műanyag palackos sörök részaránya, de a trend fordult meg a korlátozások hatására.

A szomszédban az eladott sörök 93,8 százaléka láger, a fogyasztás 97 százalékát a belföldön készült sörök adták tavaly.