Korábban soha nem készültek olyan típusú sörökkel a gyártók a nagy sporteseményekre, mint idén. Jól látható, hogy a legnagyobbak már egyértelműen az alkoholmentes szegmensben látják a jövőt.
Az olimpia és a foci EB miatt újra azt találgatja az iparág, fellendülést hozhatnak-e a játékok a Covid miatt jókora veszteségeket elszenvedő szegmens számára. Ahhoz viszont, hogy több sör fogyjon nyáron, nem elég a két nagy sportesemény.
A 2024-es párizsi olimpia és paralimpia egyik versenyhelyszínén sem fognak alkoholt árusítani, pedig nem lenne nehéz elintézni, hogy ne vonatkozzon a sporteseményre a francia tilalom.
Hiába nyomta az Asahi, a tokiói olimpia szervezői a koronavírus miatt, illetve engedve a közvélemény nyomásának, nem engedélyezik alkoholos termékek árusítását a versenyek helyszínein.
A sörgyártók joggal számíthattak arra világszerte, hogy idén egy igazán erős év jön a sörbizniszben: az olimpia és a foci EB nagyszerű fogyasztásösztönzőnek tűnhetett. De mi lesz így, hogy a nagy sportesemények elmaradnak?
A nagyobb budapesti szórakozóhelyek már bezártak, a kisebbek nyitva vannak ugyan, de a megcsappant turistaforgalom az első negyedév adataira jelentős hatással lesz. A koronavírus járvány minden bizonnyal látszani fog a sörpiacon is.
Akár 3 százalékkal csökkenhet idén az öt legnagyobb hazai sörgyártó forgalma. A Magyar Sörgyártók Szövetsége közben visszavett a látványos kommunikációs kampányokból, és a háttérmunkára koncentrál. A Sörszövetség igazgatójával beszélgettünk.
Egy alkoholmentes sörben sokkal kevesebb cukor van, mint egy sportitalban. Nem csoda, hogy a német sportolók szívesen választják a sört Phjongcsangban.
Az alacsonyabb átlaghőmérséklet miatt elmaradt a várt kiemelkedően jó sörértékesítés a nyári hónapokban. Nem hozott fogyasztási növekedést a foci EB és az olimpia sem.
A sörforradalom bizony meglehetősen késve gyűrűzött be Brazíliába, hiszen néhány évvel ezelőtt csak vizes lagereket kortyolhatott a sörre szomjas utazó. Mára a helyzet azonban nagyot változott.