Az utóbbi évtizedben rendre indultak az újabb és újabb kis sörfőzdék Csehországban is, ám az előző évben csak 35 új üzem nyílt meg. Állami támogatás nélkül pedig nehéz helyzetbe kerülnek a cégek.
Évek óta látjuk, ahogyan a prémium kategóriák felé fordul a sörpiac Magyarországon is. És ezt még a Covid sem tudta megváltoztatni, sőt! Tényleg radikálisan csökken az alsópolcos sörök aránya, vagy csak ügyes kommunikációs trükkről van szó?
Összességében jobb évet zár a tavalyinál a Borsodi Sörgyár, de messze van még a koronavírus járvány előtti szint. Közben jelentős fejlesztések is voltak Bőcsön, ahonnan már a cseh és a horvát piacra is termelnek.
A Drehernél azt gondolják, hogy a pandémia előtti, 2019-es szintre nagyjából három-négy év múlva fognak csak visszatérni. A termelést pedig az alapanyagok árának emelkedése nehezíti.
Inkább a borok és a párlatok bizonyultak népszerűbbnek a lezárások idején 2020-ban – derült ki a British Beer & Pub Association által közreadott adatokból. Szerintük a vendéglátás leállása tehet erről.
A járvány miatti válságból épp kilábaló globális söriparnak a lehető legrosszabbkor jöttek az elszálló szállítmányozási, csomagolási és alapanyag költségek. Immár egészen biztosnak látszik, hogy áremelkedés jön.
Egy francia ügynökség, illetve az általa képviselt sörfőzde nyerné a sörmarketing bullshit díjat, amennyiben lenne ilyen. Ők azt mondják, bizonyos tüneteket különféle sörökkel lehet enyhíteni.
Tavalyhoz képest lassú növekedés tapasztalható a magyar söripar teljesítményében, de még messze vagyunk a járvány előtti szinttől. Erről pedig leginkább a vendéglátás további botladozása tehet.
A Brexit miatt nehezebb alapanyagot és készterméket is behozni az EU-ba Nagy-Britanniából. Az import megnövekedett átfutási ideje áremelést eredményezett egy sor terméknél, de gondok vannak a malátával és a csomagolóanyagokkal is.
Európa komlótermelő vidékein lezajlott, vagy épp most zajlik a komlószüret. Ebből az alkalomból a körmére néztünk az iparág állapotának, és legfőképp annak, milyen hatással volt rá a járvány és a gazdasági visszaesés.