Nem vadulós főzeteik, inkább a letisztultság, és a kiegyensúlyozottság az, ami miatt szeretjük a Győrújbaráton működő Vaskakast. Norbi és Eszter, a főzde tulajdonosai pedig azok a típusú emberek, akikkel bármikor szívesen leülnénk sörözni. Így tettünk most is!
Október 2-án, immár harmadszor lesz Nyitott Főzdék Napja, országszerte remek programokkal, ezúttal pedig már hivatalos sörrel is. Gyuláról, Budapestről, Etyekről és Győrújbarátról is ajánlunk programokat!
Október 10-én tartják meg először a Nyitott Főzdék Napját, amelyen a résztvevő magyar sörfőzdék tárt kapukkal és változatos programokkal várják a vendégeket. Ajánlónkban Észak-Magyarországra és Fejér-megyébe látogatunk.
A Győrújbaráton működő Vaskakas Sörfőzde korántsem csak a sörforradalom megszokott sörfajtáit készíti, és nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a sör gasztronómiai szerepét is kidomborítsa. Játssz velünk és nyerj 12 palackos Vaskakas sörválogatást!
Egy asztalosműhelyből lett a 2014-ben alapított, győrújbaráti Vaskakas Sörfőzde, amelyben az első főzetek 2016-ban készültek el. A tulajdonosok mindent megtesznek azért, hogy Győr-Moson-Sopron megyében is minél több helyre eljusson a magas minőségű sör és a hozzá tartozó gasztronómia. Vida Norberttel beszélgettünk.
A Vaskakas Sörfőzde 2016 augusztusában kezdte meg működését Győrújbaráton. A kezdetben 2000 liter/hónap kapacitással működő főzde ma már 6000 liter sört főz egy hónapban, és további bővítéseket helyeznek kilátásba.