Események betöltése

&laquo Összes esemény

  • Ez a program elmúlt.

Ogre Bácsi Söregyetem: A sörgyártás és a sörfogyasztás története

2017. 10. 18. 19:00 - 21:00

Esemény navigáció

A sörgyártás és sörfogyasztás történetét vázolja fel az Ogre Bácsi Söregyetem I. szemeszterének első előadása, Katona Csaba történész celebrálásában október 18-án.

Az előadás során a sörtörténeti fogalmának tisztázását követően áttekintjük, hogy mikortól beszélhetünk sörnek nevezhető italokról, hogyan keletkezhettek ezek. Az ókori kultúrák söreit, valamint az európai közép- és koraújkor sörgyártását és fogyasztását röviden érintve döntően a magyarországi sörtörténetre fókuszál az előadás, különös tekintettel az 17. század végétől, 18. század elejétől megélénkülő hazai sörgyártásra, majd 19. század utolsó évtizedeiben a filoxéravész következtében megnövekvő igényre. Az előadás összességében a 20. század végéig tekinti át a magyarországi sörgyártást, ezen felül pedig a fogyasztást is érinti: hol, mikor, milyen körülmények között fogyasztották a söröket, mi volt a szellemi és tárgyi kultúra, amely a sörgyártás és –fogyasztás sajátos karakterét adta.

Az előadó:

Katona Csaba történész, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont kommunikációs referense, a Magyar Történelmi Társulat igazgatóválasztmányi tagja, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság alelnöke. Történészként főleg a 19. század kutatója, speciális kutatási területe a sör története.

 

Az előadás mindenki számára ingyenes.

Részletek

Dátum:
2017. 10. 18.
Időpont:
19:00 - 21:00
Esemény címkéi:
, , ,
Honlap:
Tovább a program oldalára

Helyszín

Ogre Bácsi
Hunyadi tér 11.
Budapest, 1067
+ Google Térkép