Lassan beköszönt a tél és vele együtt a még ennél is cudarabb idő. Akkor jön el igazán a testes, magas alkoholfokú sörök ideje, hogy lélekmelegítőként óvjanak a fagytól. Te melyiket fogyasztanád szívesen?
Magazin

A tavalyi első alkalom után ebben az évben már másodszor kereste a Sör mi több Magyarország legjobb sörkorcsolyáit. A hírek szerint meg is találták.

Véget értek a komlószüretek, így eljött az ideje annak, hogy a sörfőzdék végigszagolják azokat az újdonságokat, amelyekkel a komlótermesztők igyekeztek idén nagyot dobni. Íme nyolc kevésbé ismert fajta, amelyekről még sokat hallunk majd a jövőben!

Hatvanegy éve lázadt fel a magyar nép a sztálinista terror és a szovjet megszállás ellen. Ennek emlékére idézzük fel, hogyan is volt az a sörfogyasztással a kommunizmus idején!

A Dalia adatelemző szájt kutatása szerint a britek a kínai, a németek az amerikai, a spanyolok az egészségesebb, a franciák pedig a francia ételeket fogyasztják szívesen. És te vajon lemondanál-e a tepertős lángosról egy jó édes-savanyú levesért?

A sörgyártás és a sörfogyasztás története címmel tartott nyitóelőadást szerdán az Ogre Bácsi Söregyetemen Katona Csaba történész. Nem fértél be? Elmondjuk miről volt szó.

Sokszor hallottuk már azt a véleményt, hogy egyes söröknek sokkal jobban áll, hogyha széndioxid helyett nitrogénnel csapolják őket. Pénteken te is megkóstolhatod, milyen, ha „a nitrogén a sört egy bársony kendőbe bújtatja”.
A BeerSelfie Tumblr oldal ezer éve gyűjti a sörrel fotózkodás császárainak legjobb képeit. Teljesen kizárt, hogy a kövektező 10 percben a munkáddal foglalkozol majd, ha most kattintasz!

Nyakunkon a Csabai Kolbászfesztivál, ahol több tízezer ember bulizik és kolbászol egyszerre, megkóstolva a Békés-megyei specialitásokat (is). Ebből az alkalomból néztünk körül, melyik világhírű kolbászhoz, milyen sört érdemes választani.
Egyszerűen nem elég a komlóból! A fogyasztók nagy részének jelszava, hogy „minden szétkomlózott sörnél van szétkomlózottabb sör”. A főzdék pedig rengeteget dolgoznak azon, hogy megtalálják a vágyott komlóvariációkat.