fbpx

A legnagyobb sör majdnem bor

Írta: BeerPorn.hu

2017-12-27 | 07:18 Magazin

A nevében legalábbis biztosan. Az idei utolsó Fehér Nyúl/Édes Érzés kooprudukcióban rendezett sörszemiáriumán a főszerepet a Barley Wine kapta. Ennél ünnepibb sörtípusra nem is kerülhetett volna sor karácsony előtt.

Ahogy azt az előadáson László Gergelytől megtudhattuk, a Barley Wine (árpa bor) általában a főzde legerősebb söre, alapvetően télen találkozhatunk vele a polcokon, vendéglátó ipari egységekben, és nem meglepő módon már évjárat megjelöléssel is ellátják. Karaktere az érlelésnek megfelelően változik (akár 2-3 év!), a maláta aromája tompul, idővel boros jegyek is felfedezhetőek benne (sherry-s, portóis)- ebből következően igen izgalmas tétel.

Pale ale malátából készül, karamell maláták kiegészítésképpen szerepet kaphatnak. Ritkán és kis mennyiségben pörkölt maláta is hozzáadásra kerülhet a karakter cizellálása céljából. A komló lehet angol vagy amerikai, az élesztő szintúgy. Színe a mélyaranytól egészen a sötét barnáig terjedhet. Hidegen lehet zavaros, ezen ne lepődjünk meg. Habja kevés, nagy százalékban piszkos fehér színű. Illatban gazdag. Erős malátásság, karamell, gyümölcsök (aszalt). Kenyér, szirup. Alkoholosság nem jellemző. Diacetil minimálisan előfordulhat. Alkoholtartalma magas. Ízében visszaköszönnek az illatban tapasztaltak: kenyér meg a héja, karamell, aszalt gyümölcsök. Az oxidáció miatt megjelenhetnek a fent már említett boros jegyek. A korty vastag, krémes.

Elsőként került a poharunkba a Monyó Brick Top búzabora. Borostyán szín. Füst. Füstölt sonka. Papír és dohány. Izgalmas. Karakteres. Mazsola és aszalt barack a kortyban. Kellemes lecsengés.

Másodikként Gergő 1,5 éve palackban érlelődő barley-ja: kávé és kakaó. Boros karakter. Kenyér és élesztő. Szilva. Kevés grépfrút a lecsengésben. Zölddió. Matt. Avar.

Majd a Mikkeller / 3 Floyds Hvedegoopja. Kissé kommersz. Kakasos nyalókás. Mézes, aromás. Grillázs. Barack és citrusok. Forralt boros (fehér). A fiúk szerint forralt sörös jegyekkel. Karácsonyi, kissé butácska.

Ezt követően újra magyar vizekre eveztünk a Monyó Franky Four Fingers-ével. Selyemcukorkás. Kakaóporos. Gyümölcsök. Kellemes lecsengés. Szép hossz. Karamella. Pörkölt jegyek. Finom füst.

A Fehér Nyúl Barly Wine-jával folytattuk. Erős kesernye. Füstös, pörkölt. Kenyér és toast. Karamell. Mazsola. Tetszik. Jól csúszik.

Zárásképp pedig a Mad Scientist & TuffBuzz – Freaky Freaky sütőtökösével barátkoztunk össze. Szerintem csudajó. Izgalmas. Krémes. Vastag és persze sütőtökös.

Infóink szerint – habár idén ez volt az utolsó sörszeminárium a Bartók Béla úton –, jövőre még több előadással, és újabb témákkal várják majd az érdeklődőket az Édes Érzésben. Az elmúlt őszi/téli etap során pedig egyvalaki a résztvevők közül nyert egy sört, amelyet közösen készíthet el a Fehér Nyúll Sörfőzde legénységével. A recepten már dolgoznak, hamarosan az is kiderül, hogy milyen sör készül, no meg hol lehet majd megkóstolni!

Szöveg: Varga Andrea