Csütörtök este elstartolt a SpaceX Falcon 9-es hordozórakétája, ami egy csomó érdekes dolgot szállít a Nemzetközi Űrállomásra. Többek között egy adag árpát is, és a terv az, hogy kipróbálják, hogyan készíthető belőle maláta odafent.
Kizárólag a lehető legfrissebb sörökkel tér vissza a Csupor Craft Beer. Csupor Marciék korábbi, jobbára még a Főzdefeszteken megismert főzeteit, mint a Tántorgó ParIPA, a Bunny Hop vagy a Thermo STOUT, egyelőre ne keressük.
A Gyulai Kézműves Sörfesztivál 2020-ban is megrendezi a Central European Beer Awards nemzetközi sörversenyt, ahol Magyarország legjobb kisüzemi sörét és a legeredményesebb kisüzemi főzdéjét is megnevezik majd.
Az idén egy éttermi étkezésre átlagosan 2900 forintot szánnak a magyar vendégek fejenként, a hely kiválasztása előtt 72 százalékuk az interneten is tájékozódik, 60 százalékuk azonban ismerősei ajánlását tartja döntőnek.
A Márton és Lányai pálinkafőzdéből ismert Márton János nagyon komolyan beleállt a ginkészítésbe. A bemutatkozó főzetet három évig fejlesztették. A Búzavirág Gin nagytesója pedig már a hordóban várja, hogy tavasszal megjelenjen.
A szeptemberig tartó egy évben 146 milliárd forint volt a hazai kiskereskedelmi sörforgalom, ami több mint 350 millió liternek, tovább matekozva 700 millió korsónak felel meg. A Nielsen adatai szerint folytatódik a trend, hogy megvesszük a drágább söröket is.
A cseh házi sörfőzők lassan örülhetnek, a cseh országház ugyanis egy adócsomagról történő szavazás során támogatta Radek Holomčík, a cseh kalózpárt képviselőjének javaslatát, mely 2000 literre emelné a házi termelés adómentességének korlátját. Az jelenlegi korlát ennek tizede, azaz 200 liter évente, amit a házi sörfőzők régóta kritizáltak és törekedtek az emelésre.
Brit tudósok rovatunk újabb érdekes gyöngyszemre bukkant: ezúttal a másnapossággal kapcsolatos, életbevágó információk láttak napvilágot, hála a manchesteri University of Salford kutatóinak!
A Beer Brothers Budapest söröző egy igazán nagyszerű összefogást jelentett be. A Mad Scientist és a Hübris söreiből november 25. és december 12. között csapra vernek néhány hordót, a befolyó összeget pedig teljes egészében átutalják a Menedékház Alapítványnak, ezzel segítve az ott élő rászorulók karácsonyát.
Közben a kormány pedig tovább nyomja a saját fogyasztásra történő pálinkafőzés adómentességét az EU-ban, Zacher Gábor szerint pedig épp kétszer annyi alkoholista van itthon, mint a hivatalos adat.