fbpx
A legenda szerint nincs ember, aki a Széll Kálmán tér környékének valamennyi kocsmáját egy nap alatt végig tudná inni. A feladat eddig sem volt egyszerű, most pedig még nehezebb lett, és végre egy igazán kiváló söröket és ételeket kínáló hely is működik már a tér közvetlen közelében.

Hétvégére elmúlik az áprilisi tél, így nagyszerűnek ígérkezik az egyik első szabadtéri sörös esemény, a Beer Burger Barbecue Fesztivál, a Millenárison!

Romániában 85 ezer munkahelyet teremt a söripar. Nő az üveges sörök aránya, de a legtöbb még mindig a pillepalackos sörökből fogy.

Az elmúlt években már több díjat is kiérdemeltek a magyar sörök. Most a RothBeer White Space főzete nyert aranyat a Concours International de Lyon versenyen.

Május 19-én már negyedik alkalommal szervezik meg a budapesti Street Food Éjszakáját, ahol ezúttal kézműves üdítők és kisüzemi sörök is kerülnek a menübe.

A balatonvilágosi Hedon programszervező sörfőzdeként az ital mellé valódi tartalmat szolgáltatna a Balatonon, Budapesten és vidéken egyaránt.

Úgy tűnik, folytatja az idén megkezdett Közép-európai turnéját a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete. Május első hétvégéjén Zágrábba, majd Erdélybe mennek.

A japán Asahi Breweries söripari konszern irányítása alá került a pilzeni sörgyár pénteken.

Egyedi söralátét tervező versenyt hirdetett a Sör mi több. A közönségkedvenc sörkeksz terv összesen 10 ezer példányban készül majd el - és egy csomó sörös helyen megtalálható lesz.

Több díjat is átadtak csütörtök este az Élesztőben, ahol a Főzdefeszt közönsége által megszavazott 2016. Év Söre mellett díjazták a Flyerz Magazin olvasói által megszavazott legjobb sörfőzdét és a szakmai zsűri által összeállított top 3 főzdét is.

A magyar sörforradalom ikonikus söre mellett a Rothbeer egyéb főzetei is a Mad Scientist üstjeiben készülnek majd, sőt egy elsőre hihetetlennek hangzó „szerelemsör” is készül.

Megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört levédő Csíki Sör Manufaktúra.