Európa egyik legmenőbb nemzetközi sör- és ciderfesztiváljáról hozott el aranyérmet egy magyar cider. Összesen négy hazai sörfőzde termékei értek el szép eredményt a megmérettetésen.
Tavasz elején a sörfőzdék már nagy erőkkel készülnek a jó időre és végre szeretnék megmutatni, min dolgoztak az elmúlt hónapokban. Íme néhány márciusi sör, amelyeket kihagyhatatlannak tartunk, és mindenképp szeretnénk, ha te is jobban megismernéd őket!
Március 1-jén sorsolják ki azt a három sörcsomagot, amely azoknak jár, akik kitöltik a Szent András Sörfőzde kérdőívét, amiben olyanokra kíváncsiak, hogy miféle sörpakkok, válogatások jönnének be neked. Öt perc az egész!
Ezentúl minden hónapban kiválasztunk öt újdonságot vagy olyan sört, amely egy ideje már kapható ugyan, de valamiért különleges, ezért mindenképp kóstolásra érdemesnek, mondhatni kihagyhatatlannak tartjuk.
A rendszerváltást követően Magyarországon sorra nyíltak a kisüzemi főzdék. Az akkori főzdenyitási hullámban induló üzemek közül azonban kevesen érték meg az ezredfordulót, és alig vannak néhányan, akik még ma is működnek.
Év végén itt a különféle legjobb és legrosszabb listák ideje. Nem megblepő módon, ebből az alkalomból mi is számot vetettünk 2022-vel, és néhány sörről író/videózó kolléga segítségével megnéztük, melyek voltak a legemlekezetesebb tételek idén!
A balti porter már önmagában egy izgalmas sörtípus, magyar iskolapéldájának pedig bátran nevezhetjük a Szent András Sörfőzde Behemótját!
A Szent András Sörfőzde immár tizedik alkalommal készített limitált, karácsonyi sört, vagyis itt az Esthajnal sorozat legújabb tagja, amely természetesen az Adventi Sörnaptárunkból sem hiányozhat!
A desszertsörök, azon belül pedig a süteményeket megidéző főzetek kiváló alkalmat teremtenek arra, hogy egy-egy sörfőzde „cukrászati tudását” is bemutassa a fogyasztóknak! A Szent András Sörfőzde Almás Rétese nagyszerű példája a stílusnak.
Nem menekülünk, rohamosan közeleg a karácsony. Ha másból nem is, abból biztosan látszik, hogy kihirdették az Év bejglije verseny győzteseit. Mi pedig megnéztük, melyek azok az aktuálisan elérhető kisüzemi sörök, amelyek a legjobban működnek az ünnepek klasszikus sütijeivel.
