Könnyű csupán sörözőként gondolni a budai ZentaKraftra, hiszen az Etyeki Sörmanufaktúra fővárosi bázisáról van szó, a valóság azonban az, hogy ez egy igazi sörétterem. Olyanból pedig már nem sokat találunk Budapesten.
Összesen egymilliárd forintot oszt szét a falusi sörözők-borozók között a kormány. Ennek azonban nem sok értelme van anélkül, hogy meghatároznák, mit várnak érte cserébe. Kocsmaprogramokra egyébként vannak jó nemzetközi példák.
Megjelent a Beerporn.hu nyári Bakancslista kiadványa, az Underground, amely a főváros mélyére kalauzol és hat páratlan belvárosi sörözőben kérhetsz vele két-két pohár ajándék sört!
A minőségi, csapolt söröket népszerűsíti az a kiadvány, amely tíz budapesti vendéglátóhelyen kínál ingyenes sörkóstolót a tulajdonosainak.
A nyári-őszi átépítést követően néhány hete már újra nyitva áll a József körúti One Beer, amely komoly ráncfelvarráson esett át. Szilárdék mégsem ezt hangsúlyozzák, ha a sörözőről/kereskedésről kérdezed őket.
Elfelejtett sörözőbe járni a korábbi rendszeres vendégek mintegy 20 százaléka. A sörfogyasztás, mint szokás pedig teljesen eltűnt némelyeknél. Egy friss jelentés szerint azonban nem csak ez okozza a független sörfőzdék problémáit.
Egykoron a legjobb európai craft sörös helyek közé is választották, mégis évek óta csak zártkörű rendezvényekre nyitják ki a Krak’n Town Steampunk Saloont, amely – megfelelő üzemeltető segítségével most újra nyithat.
Európa és a világ különböző országaiban olykor teljesen eltérő a jattolás protokollja. Illik-e adni? Vagy nem is illik? Ha illik, kell-e? És ha igen, mennyit? Itt a nagy, európai borravaló eligazító!
Augusztus első napjától kategóriánként legalább két gyártó termékét kell feltennie a vendéglátósoknak az itallapra. A Versenyhivatal pedig vizsgálni fogja, betartják-e az új szabályozást.
Pénteken nyit Budapest legfiatalabb sörbárja, avagy gasztropubja a Dob utcában. A Szomjas Farkas három éve indult blogként, most pedig egy barátságos sörözőként folytatja, olykor meglepő húzásokkal az ét- és itallapon!
