A Visegrádi Egyezmény aláírása, a V4 megszületése és az ötödik magyar elnökség tiszteletére február 7. és 18. között Visegrádi Napok néven kulturális és gasztronómiai eseménysorozattal várják a közönséget Budapesten.

1842. október 5-én főztek először pilzenit. A dolog úgy kezdődött, hogy jópár cseh sörszerető, akik nem ismerték a tréfát, 36 hektoliter gagyi sört öntöttek ki Pilzen főterén. Ezen a hétvégén ünneplik a Pilsner 175. születésnapját a sörgyárban.
2013 óta ünneplik szeptember 27-én világszerte a cseh sör napját, amikor Szent Vencel, a cseh sörfőzők védőszentjének tiszteletére illik mondani a „názdrávit”.

Prágába pikk-pakk elvisz a repülő, onnan pedig már csak egy óra Pilzen, Csehország negyedik legnagyobb városa, amely elsősorban természetesen a Pilsner Urquellről híres. A városban minden a sörről szól, imádni fogjátok!

Láttál már igazi cseh komlószüretet? Ezúttal egyenesen Zatecből jelentkezünk, ahová kizárólag azért mentünk, hogy ránézzünk a 2017-es évjáratra. Videó!

A Malter Beerstroban megrendezett, a Monarchia gasztrotörténetét bemutató programsorozat immáron második állomásán visszautaztunk az időben a 19. századi Csehországba, hogy betekintést nyerjünk a cseh sörkultúra és konyhaművészet múltjába.

Rekordnagyságúra, 29,21 milliárd forintnyi koronára emelkedett tavaly a ceské budejovicei Budvar sörgyár bevétele. Ez éves szinten 2,9 százalékos növekedés, nem csoda, hogy Petr Zácek a sörgyár gazdasági igazgatója kapacitásnövelésről beszél.
A Nyugat-csehországi Sokolovban működő sztárfőzde augusztusban főz még a brutális Don Habanero IPA-ból, a mézes ale októberben jön, szeptemberben pedig egy durva Coffe imperial stout várható.

Csehországban és a jobb itthoni cseh sörözőkben közkedvelt sörkorcsolya a pácolt hermelín sajt, amelyet tök egyszerű elkészíteni, és fantasztikus sörkorcsolya. Mutatjuk a receptet.
Rekordmennyiségű, 20,5 millió hektoliter sört főztek tavaly a csehországi sörgyárak – közölték hétfőn Prágában sajtótájékoztatón a csehországi sörgyárak képviselői. A megelőző évben a sörgyárak 20,1 millió hektoliter sört állítottak elő.