fbpx

Sokat tehet(ne) egymásért a magyar bor és a magyar sör

Írta: BeerPorn.hu

2019-03-20 | 06:37 Hírek

Fotó: Verdict.co.uk

Csomót hallani arról, hogy a hazai borkultúra, általában a borról való diskurzus mennyivel jár itthon a sör előtt, de az sem vitás, hogy utóbbi rengeteget, és hatalmas sebességgel faragott a hátrányából az elmúlt években. Az is lehet, hogy eljön egy új korszak mindkét ital történetében.

Szóval a magyar sör és a magyar bor kortárs kapcsolata valójában onnantól érdekes, hogy már nem csak az utóbbiak hoznak el nemzetközi díjakat, és már egyáltalán nem fura, hogy egy-egy csúcsétterem a csúcsborokon kívül csúcssöröket is kínál, sőt azon sem lepődött meg valójában senki sem, hogy az idei Gourmet Fesztivál egyik kiemelt alapanyaga a sör lesz.

Miközben a hazai sör- és borvilág jobbára úgy van el egymás mellett, hogy nem sokat tudnak a másikról, azért vannak üdítő kivételek, amelyeken nagyot lendített az utóbbi időszakban Magyarországra is begyűrűző grape ale, valamint a hordóérlelt sörök divatja, illetve azért tudunk pár olyan borászt is, akik a saját maguk által üzemeltetett vendéglátóhelyeken nagyszerű minőségű söröket tartanak. Ám azért akik sörben utaznak, általában finoman szólva is csekély ismeretekkel rendelkeznek a hazai borkultúráról, a borászok pedig nagy örömmel gurítanak le néha olyan főzeteket, amelyek bor-megfelelőjét egész egyszerűen kiöntenék az első csatornába. Épp ezért imádjuk a gondolatot, hogy a bor és a sör lobbistái közösen dolgoznának a csapolt sör és a felszolgált minőségi borok áfájának öt százalékra csökkentésén.

Február végén írtunk arról, hogy már a sertés- és baromfihús áfája is kedvezőbb, a Nielsen adatai szerint pedig az élelmiszerek közül ezekre, sajtra és sörre költenek a legtöbbet a magyarok. Kántor Sándor, a Sörszövetség igazgatója múlt héten pedig azt mondta a Portfolio.hu-nak, hogy „ha a felszolgált csapolt sör és minőségi borok áfáját együttesen levinnék öt százalékra, az valódi továbblépés lenne a minőség felé, sokat lendíthetne a vendéglátási szektoron is, hiszen ezt az összeget fejlesztésre lehetne költeni”.

Ebből nem nehéz arra következtetni, hogy a szövetség a boros szervezetekkel együtt igyekszik tenni az áfacsökkentésért, amely egy egészen új iránya lehet a témáról való diskurzusnak, és a borosok, épp a régebbi működéséből fakadó előnye, illetve a döntéshozói körökben szerzett kapcsolatrendszere jöhet nagyon jól a sör ügyéért (is) szurkolóknak.

A Sörszövetség álláspontja szerint egyébként az áfacsökkentésből származó bevételnövekedésből nem csak az árak várható mérséklődése miatt húznának hasznot a fogyasztók, hanem azért is, mert a sörfőzdék a náluk maradó pénzt innovációra és termékfejlesztésre fordítanák.