Cikk megosztása
A hűvös május után olyan elánnal próbálta behozni a behozandót a június, hogy meg is dőlt pár melegrekord. Tudjuk, ki úgy védekezik, ki amúgy. Sok ásványvíz, vagy három liter sör, tüskével. De szerencsére van út a kettő között is.
Nyári kis lazulós sörök jönnek, gyümölccsel, még több gyümölccsel, vagy épp rengeteg gyümölccsel. A legfrissítőbb pedig meglepő módon mégis a gyümölcs nélküli lesz. Eskü!
Reketye Brewery Source of Happiness
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Reketye imádja a berliner weissét. Összeszámolni is nehéz, mennyifélét készítettek már, és mindig van újabb. Az idei nyár elejére (vagy pontosabban talán május végére) az egyik legbehízelgőbb jutott, hiszen a frissítő alapsört epervelővel, bazsalikommal és rebarbarával kínálták meg. Épp annyi alkohol (5,3%), hogy komolyan kelljen venni, de azért bőven hagyja érvényesülni a lényeget, ami ebben az esetben nem is a rebarbarának, hanem sokkal inkább az epernek és a bazsalikomnak a játéka. Vibrálóan gyümölcsös és fűszeres, kérem a következőt!
Stari Epres Álom
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Tapolcán nagyon biztos kézzel készítik a gyümölcsös lágereket, annyira, hogy a címkékre immár csak ez kerül: „szűretlen gyümölcssör”. Nos, a megfogalmazás tulajdonképpen lefedi a lényeget, hiszen voltaképpen minden harmadik korty a palackból gyümölcslé, csakúgy mint a meggyes vagy a feketeribizlis esetében. Nem is kell ezt bonyolítani mással, a 30 százalék eper mellett úgysem lenne semmi esélye egyéb fűszereknek vagy összetevőknek. Tapolcán így szól a tisztasági törvény: víz, árpamaláta, komló, sörélesztő és eper. 🙂
Szent András Sörfőzde Beta.09
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Könnyed és szikár, illatos, száraz és energikus a Szent András Sörfőzde TesztAndrás sorozatának újdonsága a Beta.09, amely egy session brut IPA. A sörben a Mosaic és a Nelson Sauvin komlók viszik az aromákat, a 4,9-es alkohol pedig megengedi, hogy egymás után többször is élvezzük őket. Közben pedig nagy öröm, hogy immár az alapkínálat része lett Szentandráson az egykor ugyancsak Tesztandrásként debütált Bodzás witbier!
Stari 0.0
Nos, ez is megérkezett! Nem volt eddig túl gyakori, hogy egy kisüzemi főzde beemeljen az állandó szortimentbe egy alkoholmentes sört. A Stari sör viszont megtette, méghozzá úgy, hogy két fontos kritériumot állított fel a recept kísérletezésekor. Az egyik az volt, hogy ne legyen édes végeredmény, hanem inkább a frissítő irányba mozduljon el, a másik pedig, hogy legalább 9,5-10 Balling fokos legyen az eredeti extrakttartalma. A Stari 0.0 mindkettőt teljesíti. Hűtsd le nagyon, és ennél nem kell figyelned arra, hánynál állsz meg!
Ugar Brewery Grapefruit radler
Natur Zitrone? Dreher 24? Borsodi Friss? Mindet felejtsd el, ha az Ugar Grapefruit radlere a szemed elé kerül, hiszen teljesen más termékről van szó! Az alacsony alkoholtartalmú, gyümölcsös sör nem könnyű műfaj, némelyek le is sajnálják picit, pedig ez az ital a bizonyíték rá, hogy nagyszerű is tud lenni! A Grapefruit radler 60 százaléka a jól imert Fake Pils, a maradék pedig nem más, mint 100 százalékos grapefruit sűrítményből készült gyümölcslé. Ennyi. Nagyon gyümölcsös, nagyon friss és remek szomjoltó! Ha eddig nem tudtad volna elképzelni, hogy egy kraft kocsmában radlerezz, ezentúl az is megtörténhet!
Hoptop Brewery Witness
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A hónap másik nagy kedvence a Hoptop witje, amibe a keserű narancshéj és a koriander mellé kamillateát tettek. Ez a sör feledteti a téli megfázások kamilla-élményeit, és megmutatja hogy ez a gyógynövény mi mindenre képes, ha nem forró teaként, hanem hűvös frissítőként gondolunk rá! A Witness kellemesen édeskés, mint egy igazi wit, miközben kissé fanyar – ugyancsak, mint egy jó wit. Mondhatni, hogy egy hibátlan wit, amin a kamilla jelenléte minden várakozást felülmúlóan emel. Olyan, hogy elrakod az üres dobozt, hogy legyen mit szagolgatni addig, amíg nem szerzed meg az újabbat! 🙂 Nagyszerű lenne az állandó szortimentben látni!